Belföld

Orbán Hajdu Jánosról: „Minden rendes országban ezért kitüntetés és elismerés járna, Magyarországon hatósági zaklatás”

Megszólalt a volt miniszterelnök, miután gyanúsítottként hallgatták ki bizalmi emberét az aranykonvoj-ügyben.

Miután megjelent a Központi Nyomozó Főügyészsége arról, hogy gyanúsítottként hallgatták ki az aranykonvoj-ügyben Hajdu Jánost, a TEK egykori vezetőjét, egyben Orbán Viktor bizalmi emberét, a Fidesz is kiadott egy közleményt, amit aztán percekkel később Orbán is megosztott a Facebook-oldalán. Itt a korábbi kormánypárt és a volt miniszterelnök azt ecseteli, hogy az akcióval megindult „a tiszás politikai leszámolás”.

A háború kitörése óta Ukrajnába és Ukrajnából többezer milliárd forint értékű valuta és arany áramlott Magyarországon keresztül az ukrán titkosszolgálat és ukrán katonák közreműködésével. A magyar hatóságok ennek véget vetettek, és a TEK közreműködésével elfogtak egy ukrán szállítmányt

Minden rendes országban ezért kitüntetés és elismerés járna, de Magyarországon hatósági zaklatás

– emelte ki közleményében a Fidesz, hozzátéve még, hogy Hajdu János szerintük minden hazáját szerető ember számára példakép, míg a jelenlegi magyar kormány az ukránok érdekében jár el. Orbán pedig még azt is hozzátette: „Kiállunk melletted, tábornok úr!”

Kapcsolódó
Aranykonvoj-ügy: gyanúsítottként hallgatták ki Hajdu Jánost
A nyomozó ügyészség a TEK főigazgatójával 7 rendbeli, a sértett sanyargatásával elkövetett jogellenes fogvatartás bűntettének gyanúját közölte. Hajdu panasszal élt a gyanúsítás ellen, szabadlábon védekezhet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik