Nagyvilág

Izrael nem kér bocsánatot

Izrael szerint semmi nem indokolja a bocsánatkérést a Gázai övezetbe önkénteseket és segélyt szállító flottilla megtámadásával kapcsolatban.

“Nem kell elnézést kérnünk azért, mert megvédtük magunkat” – mondta Danni Ajalon izraeli külügyminiszter-helyettes kedden. Ajalon a hat hajót “a gyűlölet és erőszak armadájaként” jellemezte.

A külügyminiszter-helyettes szerint a hétfői eset “csak egy a sok provokáció közül, amely Izraelt éri”. Ajalon lesújtó véleménnyel van a 700 palesztinbarát aktivistáról is: “Kérem, mondják meg nekem, melyik békeaktivista támad hosszú késsel és fémcsövekkel a másikra, hogy megölje.”

A kilenc halottal és 45 sebesülttel járó katonai akció felháborította a nemzetközi közvéleményt. Többen aránytalannak tartják a zsidó állam fellépését, mások azt hangsúlyozzák, hogy egyéb megoldást is lehetett volna találni az ügy rendezésére. Izraelen belül is vannak, akik bírálják a művelet előkészítését és kivitelezését, de a véres eseményekért a többség az aktivistákat teszik felelőssé.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik