Nagyvilág

Heteken belül megszűnhet az olajszivárgás a BP szerint

Az olajvállalat optimistán nyilatkozott az olajkatasztrófa utómunkálatai kapcsán.

Elképzelhető, hogy néhány héten belül, már júliusban sikerül elfojtani a mélytengeri szivárgást a Mexikói-öbölben – közölte az olajkatasztrófáért felelős BP vállalat.

Az egyik mentesítő fúrás már kevesebb mint száz méterre van a szivárgó olajkút csövétől, és 7-10 napon belül elérheti annak külső burkát.

A brit olajvállalat korábban úgy becsülte, hogy a mentesítő fúrás augusztus közepén érheti el a csövet a tengerfenék alatt több ezer méterrel, lehetőséget nyújtva a kút végleges eltömítésére.

A BP két mentesítő fúrást kezdett oldalirányból – az egyiket május 2-án, a másikat május 16-án – azzal a céllal, hogy nehéziszap, majd cement lepumpálásával elzárják a mélyből feltörő kőolaj útját.

“Tökéletes körülmények között, ha nem kell megszakítani (a műveletet), július 20. és 27. között fel lehet készülni a kút lezárására” – mondta Bob Dudley, a BP ügyvezető igazgatója.

A mentesítő fúrás egy olyan ponton fogja elérni a 17 centiméteres csövet, ahol azt 22 centiméter vastag acélburkolat veszi körül; azt nem tudni, hogy a felszín felé szökő kőolaj és földgáz a csőben vagy a cső és a burkolat között tör fel.

A sérült olajkút lezárásának időpontját nemcsak a cső bizonytalan állapota miatt nehéz megjósolni, hanem azért is, mert az esetleges trópusi viharok lassíthatják a mentesítő fúrásokat.

A nyersolaj április 20. óta ömlik a tengerbe, azóta, hogy felrobbant a BP által üzemeltetett Deepwater Horizon olajfúró kút. A balesetben 11 munkás halt meg.Az olajszennyeződés már mind az öt öbölmenti amerikai szövetségi állam partjait elérte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik