A Nemzetközi Valutaalap (IMF) elégedett a Brazíliával kötött 30 milliárd dolláros hitelmegállapodás feltételeinek teljesítésével - jelentette ki Anne Krüger, az IMF vezérigazgató-helyettese Újdelhiben, a G-20 országcsoport tanácskozásán. Egyidejűleg kilátásba helyezte a hitelkeret újabb, 3 milliárd dolláros részletének jóváhagyását decemberre. - Jelenlegi ismereteim alapján minden okom megvan feltételezni, hogy Brazília helyes úton halad. Ha Brazíliának sikerül az elért makrogazdasági haladást megőriznie, az ország fokozatosan visszatér a normális kerekvágásba - mondta Krüger. Az IMF augusztus elején hagyta jóvá Brazília részére a 30
milliárd dolláros hitelcsomagot, amely 15 hónapra szól. Brazília a pénz 80 százalékát jövőre kaphatja meg. Az IMF és Brazília hitelmegállapodása, amely a legnagyobb összegű a valutaalap történetében, lehetővé teszi az ország számára előírt devizatartalék csökkentését is 10 milliárd dollárral; ezzel gyakorlatilag 40 milliárd dollárral nő Brazília pénzügyi mozgástere. AZ IMF ellentételezésül elvárja, hogy a brazil kormány jövőre legalább a GDP 3,75 százalékát kitevő költségvetési többletet érjen el.

Ajánlott videó
- 17:10 A tigrisnek is lehet rossz napja: ezért halálos ötlet bemenni a kifutójába
- 17:05 Katolikus katonákat szólított fel a kivégzés bojkottjára egy amerikai érsek
- 16:38 Két klasszis visszakerült a női kéziválogatottba
- 16:28 XIV. Leó pápa megérkezett a kórházba a tüdejében felfedezett csomó miatt
- 16:24 Greta Thunberg is feltűnt a francia diáktüntetéseken – már az egyetemeken is tiltakoznak
- 16:10 Techet Péter: Boszniai vágyak és lehetőségek – Viszonválasz Bukovics Martinnak
- 16:08 Mentőhelikopterrel szállítottak kórházba egy testnevelés órán összeesett soproni középiskolást
- 15:47 Szoboszlai Dominik kihagyja a következő BL-meccset
- 15:29 Újra letartóztatásba került a Jeszenszky Gézára és feleségére kalapáccsal támadó merénylő
- 15:26 Tigristámadás: kiderült, ki volt a férfi, aki bemászott a vadállathoz
- 15:24 Ezért dönthettek az EU-s tagállamok a hazánk elleni eljárás lezárásáról
- 15:08 „Olyan döntéseket kell meghoznunk, amik fájni fognak” – miért ugrottak egymásnak a parkolás miatt a fővárosi és a kerületi vezetők?
- 14:59 Újra praktizálhat Völner Pál
- 14:49 Elutasították a fellebbezését, rács mögött marad Hankó Balázs
- 14:43 Készüljön: óránként akár 15 hullócsillagot is láthat ezen a hajnalon
- 15:26 Tigristámadás: kiderült, ki volt a férfi, aki bemászott a vadállathoz
- 07:35 Úgy nyerte el a MAVIR telephelyeinek takarítását öt régióban is Kovács Zoltán feleségének a cége, hogy mindenki mást kizártak
- 13:48 Borbás Marcsi először beszélt arról, hogy veserákja volt
- 09:10 Pócs Jánosra hivatkozva javasol Magyar Péter alkohol- és drogtesztet a parlamentben
- 10:39 Unióspénz-kisokos: megoldódott a legnagyobb problémánk az Európai Unióval
- 09:26 „Eszükbe jutott, hogy Juhász Péterrel élek” – Hámori Gabriella a szakmai mellőzöttségéről beszélt
- 09:37 „Borzalmas öldöklésbe” torkollt a kenyérmezei csata
- 13:43 Gyanúsítottként hallgatták ki a Ripost volt munkatársát Mártha Imre megfigyelési ügyében, Ómolnár Miklósra vallott
- 14:49 Elutasították a fellebbezését, rács mögött marad Hankó Balázs
- 13:35 Közleményt adott ki a Wizz Air a powerbankek miatt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!