Nagyvilág

Németország szorosabb NATO-orosz kapcsolatokat sürget

A NATO és Oroszország közötti együttműködés erősítését sürgette pénteken a német külügyminisztérium magas rangú képviselője.

A Süddeutsche Zeitung című lapban megjelent interjúban Werner Hoyer államminiszter nyomatékosan hangsúlyozta, hogy az “ellenségképek” időszaka lejárt, és ez különösen vonatkozik Oroszországra. Németország különleges szerepet kíván vállalni a NATO-orosz kapcsolatok erősítésében – szögezte le Hoyer, aki a német diplomácia egyik legtekintélyesebb képviselője, és Guido Westerwelle külügyminiszter után a minisztérium második embere.

Hoyer szerint rendkívül nagy hiba lenne Oroszországot a múlthoz hasonlóan ellenségnek tekinteni. A politikus úgy vélte, hogy az új orosz önmeghatározásban, az ország politikai gondolkodásában Nyugat-Európa egyre nagyobb szerepet játszik.

A diplomata nyomatékosan hangsúlyozta, hogy a NATO rakétaelhárítási programjába Oroszországot mindenképp be kell vonni. Ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet: közösek azok a fenyegetések, amelyekkel a NATO, illetve Európa a szóban forgó rakétaelhárítási rendszerekkel reagálni kíván.

A német külügyminisztériumi vezető úgy vélekedett, hogy Oroszországra a jövőben partnerként kell tekinteni. Hoyer szerint még ha az orosz NATO-tagság egyelőre nem is időszerű, mindenképp komoly és szoros partneri viszonyra van szükség. Hangsúlyozta, hogy ennek kialakításában Németország különleges szerepet kíván vállalni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik