A felújított Corinthia Grand Hotel Royal december elsején, vasárnap fogadja első vendégét, ezzel a szálloda hivatalosan is megnyílik. A 60 ezer négyzetméter alapterületű szállodában 415 vendégszobát, összesen 1800 fős báltermet és konferenciatermet, 26 tetőtéri luxuslakosztályt, egy 240 gépkocsi és nyolc busz befogadására alkalmas parkolót, gyógyfürdőt és különböző vendéglátóipari egységeket alakítottak ki. A teljes beruházás a szálloda megvásárlásával együtt mintegy 80 millió euróba került. A költségek felét a máltai székhelyű Corinthia csoport, a másik felét pedig a Kereskedelmi és Hitelbank Rt., valamint az OTP Bank Rt. alkotta bankkonzorcium 50-50 százalékos arányban finanszírozza. Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. 1997-ben értékesítette a Corinthia Befektetés Magyarország Szolgáltató Kft. számára az épületet. A teljes körű felújítás 2001. november 13-án kezdődött. Az elmúlt egy év alatt a szállodát az eredeti tervek alapján építették újjá, a műemlékvédelem alatt álló homlokzatot és báltermet is a teljes korhűség igényével restaurálták. A szálloda tájékoztatása szerint a fürdőszobákat összesen 576 tonna márvány és 7623 négyzetméter kerámia díszíti. A lépcsők korlátaihoz mintegy másfél kilométernyi kovácsolt vasat használtak fel, míg a szálloda hallját és egyéb közös használatú helységeit 396 tonna spanyol márvány és olasz mészkő borítja.
Ajánlott videó
- 16:54 Rákay Philip felszólította a magyar kormányt és a sajtót, hogy fejezzék be a tudatos lejáratását
- 16:53 Sánchez a lakhatási válsággal mentené a hatalmát – de Franco szelleme ezúttal elűzheti a nagy túlélőt
- 16:52 Kemény ítélet az NB I-ről: A magyar futballpiac túl kicsi ahhoz, hogy a klubokat eltartsa
- 16:51 A sprintfutam után az időmérőt is megnyerte Verstappen
- 16:22 Egy héten belül a harmadik lengyel iskolában történt támadás
- 16:04 Kitüntették az újbudai alpolgármestert, akit rendőri intézkedés során lelöktek a lépcsőn
- 15:57 Botrány Madridban, szurkolói tüntetés miatt félbeszakadt a La Liga-meccs
- 15:41 Tornádó csapott le egy szicíliai iskolára, 273 gyereket kellett evakuálni
- 15:24 Milyen fenyegetést jelent ma a fasizmus?
- 15:19 Ismert influenszer ByeAlex új barátnője, akivel most először posztoltak közös képeket
- 15:02 Tanács Zoltán: A Nemzeti Adatvagyon Ügynökség elszámolásaiban szálloda, gin, ékszerek is szerepeltek
- 14:45 Young G Béci 12 milliót nyert a Farm VIP-ben: elárulta, mire költi a nyereményt
- 14:44 Varga Mihály az euró bevezetéséről: A kedvező hatások mellett a kockázatokat is mérlegelni kell
- 14:25 Dobrev Klára fellázadt a techmilliárdosok és az algoritmusok ellen
- 13:55 Miért és mennyire lehet rácsúszni az otthoni eszpresszókészítésre?
- 06:47 Trump megállapodott Putyinnal: Oroszország exportálhat dízelt Amerikába és a világpiacra
- 12:02 Összeesett egy futó az esztergomi félmaratonon
- 06:59 Az utolsókat rúgja a szlovén Alpok szimbóluma
- 13:11 Elismertek egy új típusú cukorbetegséget
- 09:56 Török Gábor: Kik fogják Karácsony Gergelyt támogatni? Azok a szövetségesei, akiket most elárult?
- 06:00 Megfosztották címeitől, házát is el kellett hagynia – 130 milliós kártérítést kapott András korábbi herceg
- 06:59 Diáklistás ellenfelei kisiklathatják Vucic taktikázását
- 08:01 Autó sincs a nevén, de neki utalta az állam a szomszédnak járó dízeltámogatást
- 12:23 George Russell ijesztő balesete után Verstappen húzta be a szingapúri sprintet
- 14:25 Dobrev Klára fellázadt a techmilliárdosok és az algoritmusok ellen
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
