A Napi Gazdaság információi szerint a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítványnál (MVA) december ötödikétől újra megindulhat a mikrohitel-szerződések kötése. A lap úgy tudja, az alapítvány eddig az időpontig fizeti ki a fennmaradt szerződésállományt - összesen 2,2 milliárd forint értékben -, így az év utolsó három hetében összesen 200 millió forint értékű új szerződés megkötésére van lehetőség. Az MVA a mikrohitel finanszírozási feltételeinek átdolgozását is szem előtt tartja, információk szerint a tervezetek jelenleg a Bankszövetség előtt vannak. E változtatások egyike lehet az, hogy az alapítvány jövőre havonta már meghatározott összegű hitelt kíván nyújtani a vállalkozóknak. A jelenlegi tervek szerint ez havi 400 millió forint lesz. Mindeközben az Államadósság Kezelő Központ Rt. a mikrohitel fedezeteként felvenni szándékozott hitel kapcsán már kiküldte a pályázati anyagokat a bankok számára. A társaság tájékoztatása szerint lehet, hogy már a jövő héten lesz eredmény. Az MVA eddig több mint 3,6 ezer vállalkozónak adott - átlagosan 3,8 millió forint értékben - hitelt.
Ajánlott videó
- 18:47 A BL-címvédő tudta elsőként feltartóztatni az ETO kéziseit
- 18:39 Izzadó emberek százötven kilót tolnak – ez a Hyrox
- 18:38 Nyílt lábszártöréssel kellett menteni egy túrázót a Börzsönyben
- 18:22 Fegyelmi eljárást indított Cristiano Ronaldo ellen a portugál szövetség
- 17:57 Vitézy a V-Híd körüli szabálytalanságok miatt felfüggesztette a Déli Körvasút építését
- 17:49 A vagyonadó öt százaléka felajánlható lesz közcélokra
- 17:48 Manuel Neuer összehozta a Bundesliga történetének leggyorsabb gólját
- 16:54 Rákay Philip felszólította a magyar kormányt és a sajtót, hogy fejezzék be a tudatos lejáratását
- 16:53 Sánchez a lakhatási válsággal mentené a hatalmát – de Franco szelleme ezúttal elűzheti a nagy túlélőt
- 16:52 Kemény ítélet az NB I-ről: A magyar futballpiac túl kicsi ahhoz, hogy a klubokat eltartsa
- 16:51 A sprintfutam után az időmérőt is megnyerte Verstappen
- 16:22 Egy héten belül a harmadik lengyel iskolában történt támadás
- 16:04 Kitüntették az újbudai alpolgármestert, akit rendőri intézkedés során lelöktek a lépcsőn
- 15:57 Botrány Madridban, szurkolói tüntetés miatt félbeszakadt a La Liga-meccs
- 15:41 Tornádó csapott le egy szicíliai iskolára, 273 gyereket kellett evakuálni
- 16:54 Rákay Philip felszólította a magyar kormányt és a sajtót, hogy fejezzék be a tudatos lejáratását
- 11:13 Rákay Philip cégével kapcsolatban nyomoz a rendőrség
- 13:11 Elismertek egy új típusú cukorbetegséget
- 12:02 Összeesett egy futó az esztergomi félmaratonon
- 07:00 Ravasz trükkel próbálkoznak a horrorkaravánosok
- 09:56 Török Gábor: Kik fogják Karácsony Gergelyt támogatni? Azok a szövetségesei, akiket most elárult?
- 06:47 Trump megállapodott Putyinnal: Oroszország exportálhat dízelt Amerikába és a világpiacra
- 06:59 Az utolsókat rúgja a szlovén Alpok szimbóluma
- 14:25 Dobrev Klára fellázadt a techmilliárdosok és az algoritmusok ellen
- 15:02 Tanács Zoltán: A Nemzeti Adatvagyon Ügynökség elszámolásaiban szálloda, gin, ékszerek is szerepeltek
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
