Nagyvilág

Jeszenszky bírálja a Washington Postot

Jeszenszky Géza pontatlannak és igazságtalannak nevezte az amerikai napilap szerkesztőségi cikkét, amely az új magyar kormány első napjaival foglalkozott.

Az amerikai napilap egyebek között azt írta az új Orbán-kormányról, hogy a sovinizmus felé hajlik, és célba vette a médiát. Állítása szerint Orbán Viktor előző miniszterelnöksége idején nemkívánatos személlyé tette magát Washingtonban, a Bush-kormány zokon vette, hogy Orbán kiszolgálta a magyarországi szélsőjobbot.

A Washington Post szerint Orbán Viktor olyan gazdasági reformokat hajthatna végre, amelyekre szükség van a tartósan gyengélkedő magyar gazdaság felélesztéséhez. Ha azonban ehelyett a demokratikus intézmények meggyöngítésére törekszik, csak azt érheti el, hogy a nyugati fővárosokban ismét kitaszítottként fogják kezelni – írta az amerikai lap.

A liberális hangvételű, mértékadó amerikai napilap szombati online kiadásában megjelent olvasói levelében Jeszenszky úgy fogalmazott: a Magyarország jobbra fordul című szerkesztőségi cikk szerzője felületesen ismeri Magyarországot és az idén tavasszal tartott parlamenti választásokon földcsuszamlásszerű győzelmet arató Fideszt.

A volt külügyminiszter és washingtoni nagykövet rámutatott, hogy 2002-ben Orbán Viktor akkori miniszterelnök nem szolgálta ki a magyarországi szélsőjobboldalt, miként azt a szerkesztőségi cikk állítja, hanem sikeresen szembeszállt vele, hozzájárult annak választási vereségéhez és kiszorításához a parlamentből.

Bár Washington nem örült annak, hogy Magyarország használt amerikai F16-osok helyett inkább a negyedik generációs svéd-angol Gripen vadászgépek beszerzése mellett döntött, emiatt Orbán Viktort nem tekintette páriának és nemkívánatos személynek, miként azt a Post cikke sugallja – írta Jeszenszky Géza, emlékeztetve arra, hogy George W. Bush elnök 2002 márciusában telefonált Orbán Viktornak, és választások utáni látogatásra hívta meg.

“Az Egyesült Államok rendíthetetlen barátjaként és a Postot nagyra értékelő olvasóként” a volt külügyminiszter és nagykövet annak a reményének adott hangot, hogy a lap Magyarországgal kapcsolatos szerkesztőségi politikája kiegyensúlyozottabb és tényszerűbb lesz a jövőben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik