Nagyvilág

Foltok az osztrák kampányfinanszírozáson

Az EBESZ választási megfigyelői rámutattak a rendszer gyengeségeire.

Bírálták az osztrák kampányfinanszírozási rendszert az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) választási megfigyelői az áprilisi elnökválasztásról készült, pénteken közzétett jelentésükben.

A megfigyelők egészében jogszerűnek ítélték meg a választás lefolyását, ugyanakkor több javaslattal is éltek, például az adományok forrásának közzétételéről.

A jelentés felidézte többek között, hogy az osztrák jogszabályok nem korlátozzák a politikai pártoknak és az elnökjelölteknek juttatott magánadományok összegét és forrását. Az ODIHR szerint egy ilyen szabályozatlan adományozási rendszer visszaéléseket tesz lehetővé, így például törvénytelenül működő cégektől érkező adományokat, emellett fontos információktól vágja el a választókat.

Habár a pártoknak minden évben közzé kell tenniük pénzügyi beszámolójukat, nem kell részletekbe menően ismertetniük az összegeket. Csak a valamivel több, mint hétezer eurós adományok forrását kell megnevezniük a számvevőszéknek, de a neveket nem teheti közzé a hatóság.

Az elnökválasztás volt az első alkalom, hogy EBESZ-megfigyelők vettek részt egy osztrák választáson.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik