A vesztes muhi csatából a tatárok elől menekülő IV. Béla király az egyetlen logikus lépést választotta: Bécsbe indult II. (Harcias vagy Civakodó) Frigyes udvarába segítségért. Azt kérte, biztosítsa a hátát, amíg összeszedi embereit, családját, és a valamivel nyugodtabbnak tűnő Szlavóniába vonul. Frigyes korábban fegyvert fogott a kereszténység védelmében, és megjelent IV. Béla pesti hadi táborában, itt azonban feltehetően része volt Kötöny kun fejedelem meggyilkolásában. Majd megütközött ugyan egy mongol előőrssel, de úgy vélte, ennyi elég is volt, nem tartott a magyarokkal a Sajóhoz, inkább hazament – itt írtunk erről a tatárjárás történetét feldolgozó sorozatunk egyik részében. Amikor pedig segítséget kérő szövetségese, Béla mögött bezárult a Hainburg kapuja 1241 tavaszán, maximálisan kihasználta a helyzetet: elvette a magyar uralkodó értékeit, az úgynevezett utazó udvar kincseit, majd az akkori Magyarország legfejlettebb, leggazdagabb területeit követelte: Moson és Sopron vármegyét, valamint Locsmánd várispánságot. A király nem tehetett mást, beleegyezett, ám miután a mongolok kivonultak Magyarországról, egyik első dolga volt visszavenni Frigyestől a zsarolással megszerzett területeket.
Magyarország erejét a következő években az újjáépítés kötötte le, majd az 1240-es évek közepén IV. Béla szövetségre lépett I. Vencel cseh királlyal. A magyar uralkodó 1246 tavaszára hadjáratot tervezett Ausztria ellen, I. Vencel azonban a megbeszéltnél jóval korábban, már januárban megtámadta Frigyest és a Thaya folyónál súlyos vereséget szenvedett. Béla magára maradt, Frigyes pedig portyát vezetett Sopron és Pozsony környékén, ám Rátholt Lóránt ispán megfutamította csapatait. Ezek után indult a királyi had a soproni ispán, Alpra kun vezér és Rosztiszláv halicsi fejedelem vezetésével, a jelentős nomád és orosz segédcsapatokkal kiegészített magyar sereg 1246. június 15-én érte el a Lajta határfolyót. Az átkelés során azonban váratlanul szemben találta magát az osztrák csapatokkal, az ütközetre valahol a mai Ebenfurt és Lajtaújfalu közelében kerülhetett sor.
Harcias Frigyes halálának körülményei tisztázatlanok: egyesek később azt állították, hogy hátulról szúrták le, míg mások úgy vélték, hogy a zűrzavarban magyar lovasok gyűrűjébe keveredett. Miután Frigyesnek nem született gyermeke, halála a Babenberg-dinasztia férfiágának kihalását eredményezte.
További érdekes témáink a közelmúltból:
Jég borította be Pörbölyt, mintha havazott volna
Emelték a riasztási szintet: erősödnek a viharok
Péntekre már brutális lesz a kánikula
Időjárás: nem mindenhol fog esni, de ahol igen, ott nagyon
Magyar eb nyerte a világ legszebb kutyája címet 2026-ban
