Foci foci vb 2026

Felsültek a törökök, Ausztrália megfricskázta Güleréket

Dale MacMillan/Soccrates/Getty Images
Dale MacMillan/Soccrates/Getty Images
A török labdarúgó-válogatott meglepetésre 2-0-ra kikapott Ausztráliától Vancouverben, a labdarúgó-világbajnokságon. Csak azért nem a csoport utolsó helyéről várja a folytatást Vincenzo Montella csapata, mert Paraguay nagyobb verést kapott az USA-tól.

Miközben Ausztrália már sorozatban a hatodik vébéjén vesz részt, addig a törökök összesen harmadik alkalommal jutottak ki, 2002 óta pedig először. Ennek ellenére utóbbi csapat számított az esélyesebbnek, jobb formában is érkezett, ennek megfelelően fölényben is futballozott, nagy helyzetet azonban nem tudott kidolgozni.

A 26. percig kellett várni az első kaput eltaláló lövésre, Arda Güler próbálkozását azonban védte a kapus, majd a gyors ellentámadás végén Nestory Irankunda futotta le a védőit, és okosan a kapus mellett ellőtte a labdát, így a 27. percben vezetést szerzett Ausztrália. Bardakci szinte azonnal egyenlíthetett volna, de a kapus kitornázta a távoli lövését a kapufa segítségével.

A törökök az első félidőben nem tudtak egyenlíteni, így eléggé bekezdtek a második félidőben, sorjáztak is a lehetőségek, de a gól csak nem akart összejönni. Aztán, ahogy az ilyenkor lenni szokott,

egy középpályán elveszített labdából Metcalfe a török kapu előteréig ment, majd ballal kilőtte az alsó sarkot.

Szinte egyből volt egy nagy szépítési lehetősége Törökországnak, Aktürkoglu közeli próbálkozását azonban védte a kapus. Megmaradt a török fölény a végéig, de a Montella-csapat képtelen volt ezen az estén gólt szerezni, így vereséggel kezdte a világbajnokságot, míg Ausztrália nagyot lépett a továbbjutás felé.

Jún. 14. Június 14. 06:00
VANCOUVER BC Place Stadium
D CSOPORT

Nestory Irankunda
Irankunda
26
Baris Yilmaz
Bariş
45
Kenan Yildiz
Yildiz
45

Nestory Irankunda
Irankunda
60
Nishan Velupillay
Velupillay
60
Orkun Kokcu
Orkun Kökçü
61
Yunus Akgun
Yunus
61
Mohamed Toure
Toure
73
Tete Yengi
Yengi
73
Jacob Italiano
Italiano
73
Jason Geria
Geria
73
Connor Metcalfe
Metcalfe
74
Ismail Yuksek
İsmai̇l
80
Salih Ozcan
Özcan
80
Zeki Celik
Zeki̇ Çeli̇k
80
Mert Muldur
Mert Müldür
80
Jordan Bos
Bos
83
Aziz Behich
Behich
83
P. Okon-Engstler
Okon-Engstler
83
Jackson Irvine
Irvine
83
Kerem Akturkoglu
Aktürkoğlu
84
Deniz Gul
Deni̇z Gül
84
Yunus Akgun
Yunus
85


5-4-1
4-2-3-1
Patrick Beach Beach 18
Alessandro Circati Circati 3
Harry Souttar Souttar 19
Cameron Burgess Burgess 21
Jacob Italiano Italiano 4
Aiden O'Neill O'Neill 13
Paul Okon-Engstler Okon-Engstler 24
Jordan Bos Bos 5
Nestory Irankunda Irankunda 17
Connor Metcalfe Metcalfe 8
Mohamed Toure Toure 9
Ugurcan Cakir Uğurcan 23
Abdulkerim Bardakci Abdülkeri̇m 14
Ferdi Kadioglu F. Kadioğlu 20
Merih Demiral Demi̇ral 3
Mehmet Zeki Celik Zeki̇ Çeli̇k 2
Arda Guler Arda Güler 8
Hakan Calhanoglu Çalhanoğlu 10
Ismail Yuksek İsmai̇l 16
Orkun Kokcu Orkun Kökçü 6
Baris Alper Yilmaz Bariş 21
Muhammed Kerem Akturkoglu Aktürkoğlu 7
Kapcsolódó
Közleményt adott ki a FIFA a vitatott vb-gól miatt
Azt mondják, nem előzte meg leshelyzet a svájciak tizenegyeséhez vezető szituációt.
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik