Sport

Kilenc év után lett újra Eb-aranyérmes a férfi kajak négyes

A magyar férfi kajak négyes aranyérmet szerzett szombaton a portugáliai Montemor-o-Velhóban zajló, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu Európa-bajnokságon. Ebben a számban 2017 után született ismét magyar győzelem a kontinensviadalon.

A Nádas Bence, Fodor Bence, Kurucz Levente, Tótka Sándor összeállítású férfi kvartett remekül szerepelt az idény eddigi részében, egy-egy világkupa arany- és ezüstéremmel a háta mögött érkezett a kontinensviadalra, ahol előfutam-győzelemmel tette le a névjegyét. A döntőben is a favoritok közé tartozott, de ott volt a rajtnál a házigazdák címvédő és világbajnok egysége, valamint a németek olimpiai aranyérmes négyese is.

A portugálok kezdtek a legjobban, 250 méternél ők vezettek, a magyarok sem voltak azonban sokkal lemaradva, egy beülővel mögöttük haladva a második helyen lapátoltak. A táv második fele nagyon szoros versenyt hozott, Nádasék méterről méterre közelítették a hazaiakat, akik a végére elfáradva még a dobogóról is lecsúsztak.

A magyarok viszont nem fáradtak el, sőt a végén még rá tudtak tenni egy lapáttal, így hosszú idő után újra Eb-aranyérmet ünnepelhettek. A németek lettek a másodikak, a spanyolok pedig a harmadikak.

Megvan Kőhalmi Emese ötödik Eb-aranya

A női kajak egyesek 1000 méteres számában Kőhalmi Emese ugyancsak aranyérmet szerzett.

Az olimpia játékok programjában nem szereplő távon tavaly Csikós Zsóka nyert, most pedig a 2024-ben világbajnok Kőhalmi Emese képviselte a magyar színeket. A Kovács Katalin Akadémia 24 éves versenyzője az elő- és a középfutamon keresztül jutott el a döntőig, amelyben remekül versenyzett. Mintegy száz méterrel a rajt után az élre állt és magabiztosan diadalmaskodott.

A hajrában a svéd Melina Andersson ugyan támadta, de sikeresen visszaverte ezt, kétszáz méterrel a vége előtt ritmust váltott és otthagyta skandináv riválisát. Kőhalminak ez az ötödik Európa-bajnoki címe, de ebben a számban az első.

Mondhatnám, hogy direkt akartam a 2-es pályára kerülni, de őszintén szólva az elő- és a középfutam nem úgy sikerült, ahogy terveztem

– nyilatkozott a magyar szövetségnek a győztes.

„Viszont nagyon sokat tanultam mindkét pályából, és a döntőben mindent sikerült úgy összeraknom, ahogy szerettem volna. A tervem az volt, hogy egy erős rajt után a közepén visszaállok egy erős utazótempóra és a végén még kiadom, ami marad, s ezt pontosan sikerült megvalósítanom.”

A magyarok az első finálés nap után két-két arannyal és ezüsttel, illetve egy bronzzal állnak.

Kajak-kenu, Európa-bajnokság

K-1 500 m:
1. Alex Borucki (Lengyelország) 1:37.749 p
2. Josef Dostal (Csehország) 1:38.029
3. Jacob Schopf (Németország) 1:38.124
4. Varga Ádám 1:38.324

 

K-1 1000 m (olimpiai szám)
1. Uladiszlau Kravec (Fehéroroszország) 3:24.311 perc
2. Kopasz Bálint 3:25.011
3. Fernando Pimenta (Portugália) 3:25.316

 

K-4 500 m (olimpiai szám):
1. Magyarország (Nádas Bence, Fodor Bence, Kurucz Levente, Tótka Sándor) 1:18.500 p
2. Németország (Max Rendschmidt, Max Lemke, Jacob Schopf, Tom Liebscher-Lucz) 1:18.630
3. Spanyolország (Adrian Del Rio, Carlos Arevalo, Marcus Cooper, Rodrigo Germade) 1:18.630

 

C-1 200 m:
1. Szergej Szvinarjov (Oroszország) 38.279 másodperc
2. Pablo Grana (Spanyolország) 38.354
3. Alekszandr Zsubok (Fehéroroszország) 38.769
…5. Hodován Dávid 39.059

 

C-1 1000 m (olimpiai szám):
1. Martin Fuksa (Csehország) 3:41.797 p
2. Zahar Pterov (Oroszország) 3:42.182
3. Sztefanosz Dimopulosz (Görögország) 3:43.687
…8. Juhász István 3:47.936

 

nők, K-4 500 m (olimpiai szám):
1. Spanyolország (Sara Ouzande, Lucia Val, Daniela Garcia, Barbara Pardo) 1:31.576 p
2. Lengyelország (Sandra Ostrowska, Dominika Putto, Adrianna Kakol, Katarzyna Kosciolek) 1:32.336
3. Fehéroroszország (Margarita Tkacsova, Uladiszlava Skrihanava, Ina Szaucsuk, Nagyezsda Kusner) 1:32.651
…5. Magyarország (Kiskó Réka, Szegedi Angelina, Decsi Dorina, Mészáros Anna) 1:33.651

 

C-1 200 m (olimpiai szám):
1. Ludmila Luzan (Ukrajna) 43.710 mp
2. Olympia Della Giustina (Olaszország) 45.439
3. Dorota Borowska (Lengyelország) 45.504
…8. Paragi Petra 46.254

 

K-1 200 m:
1. Frederikke Mörcke (Dánia) 39.345 mp
2. Lucz Anna 40.329
3. Anja Apollonio (Szlovénia) 40.434

 

K-1 1000 m:
1. Kőhalmi Emese 3:56.731 p
2. Melina Andersson (Svédország) 3:57.681
3. Lucrezia Zironi (Olaszország) 3:59.511

 

C-2 200 m:
1. Ludmila Luzan, Anasztaszija Ribacsok (Ukrajna) 43.399 mp
2. Angels Moreno, Viktoria Yarchevska (Spanyolország) 44.579
3. Milena Mackiewicz, Dorota Borowska (Lengyelország) 44.914
…6. Kiss Ágnes, Nagy Bianka 45.769

 

C-4 vegyes 500 m
1. Spanyolország (Antia Jacome, Viktoria Yarchevska, Manuel Fontan, Diego Dominguez) 1:38.098 p
2. Németország (Moritz Adam, Tim Hecker, Maike Jakob, Hedi Kliemke) 1:38.158
3. Magyarország (Csorba Zsófia, Opavszky Réka, Kollár Kristóf, Fejes Dániel) 1:39.753

(MTI)

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik