A válogatott egyszer már szerepelt világbajnokságon, még 1974-ben, de akkor három sima vereséggel (Olaszország 3-1, Lengyelország 7-0, Argentína 4-1) kiesett, azóta most sikerült kivívnia ismét a szereplést.
A selejtező kifejezett diadalmenet volt, a Sébastien Migné irányította csapat a selejtező második körében Curacao mögött csoportmásodikként jutott tovább (úgy, hogy a riválistól 5-0-s vereséget szenvedett), majd a harmadik fordulóban Honduras, Costa Rica és Nicaragua előtt az első helyen zárt, és kvalifikálta magát.

Még sohasem járt Haitin a kapitány
Miután fegyveres bandák vették át az irányítást Haiti fővárosának, Port-au-Prince-nek szinte egésze felett, az Egyesült Államok Külügyminisztériuma hosszú ideje arra figyelmeztetett mindenkit, hogy ne látogassa meg a 12 milliós országot az emberrablás, a bűnözés, a terrorcselekmények és a polgári zavargások kockázata miatt.
Így aztán hazai ligában szereplő játékosokat csak a szövetség alkalmazottjainak telefonos elbeszéléséből ismerhette meg, így kisebbfajta csoda, hogy egyet nem csupán meghívott, de a 26-os vb-keretbe is benevezett.
A tétovázás sokba kerülhet
A 21 éves védekező középpályás, Olivier Woodensky Pierre annak a Violette AC-nak a játékosa, amely történelmi tettet végrehajtva – hasonlóan a dél-amerikai ligák Apertura- és Clausura-rendszeréhez – mindkét bajnokságot, a Série d’Ouverture-t és a Série de Cloture-t is megnyerte idén.
A nyomornegyedben felnőtt futballista a szezon legjobb játékosa lett, elismerésül kapott egy motorkerékpárt, de minden bizonnyal sokkal boldogabb, hogy március 31-én debütálhatott Izland ellen, és most ott lehet a világbajnokságon.
Ez a játékos Haiti egyik legveszélyesebb környékéről származik. Ösztönből játszik, mert korán megtanulta, hogy a tétovázás sokba kerülhet
– nyilatkozta róla egy haiti újságíró, Pierre Richard Midy a BBC-nek.
„A haiti emberek számára különösen fontos a személye, mert úgy gondoljuk, ő az, aki elmondhatja: »Nem haltunk meg, itt is vannak tehetségek. És nemcsak a labdát viszem, hanem a szülőföldem reményeit is«.”

Lenny Joseph, a nagy meglepetés
Migne kapitány inkább a légiósokra támaszkodott, és keményen dolgozott azon, hogy haiti gyökerű játékosokat szerezzen. Így győzte meg a korábbi francia U21-es válogatott Jean-Ricner Bellegarde-ot (Wolverhampton), az AJ Auxerre szélsőjét, Josué Casimirt, a Sunderland csatárát, Wilson Isidort, és a korábbi belga védőt, Hannes Delcroix-t (Lugano), hogy játsszanak a karibi ország színeiben.
És ehhez a körhöz csatlakozott Lenny Joseph, a Ferencváros 25 éves csatára is, akiről még a helyi sajtó is azt írta, a meghívása az egyik a legnagyobb meglepetés.
A topligás játékosok mellett azonban akadnak olyanok, akik nem feltétlenül ütik meg a vébé szintjét. A 25 éves Alexandre Pierre például a francia harmadosztályba most kiesett Sochaux kapusa, míg posztriválisa, Josué Duverger a német ötödosztályban szereplő Cosmos Koblenz cserekapusa (!), akinek elkeserítő a statisztikája, ugyanis meccsenként átlagosan közel két gólt kap.
Így aztán minden bizonnyal az a 38 éves Johny Placide kezd majd, aki az elmúlt öt évet a francia másodosztályban töltötte a Bastia csapatánál, és aki július elsejétől szabadügynökké válik.
Életveszélyben volt, megmenekült
A balbekk Duke Lacroix az amerikai egyetemi futballból küzdötte fel magát a profik közé, a 20 éves Keeto Thermoncy ugyan a svájci Young Boys labdarúgója, de még csak be sem mutatkozott a legjobbak között.
Érdekes figura Duckens Nazon is, aki a haiti futballtörténelem legeredményesebbje a maga 44 találatával. A 32 éves támadó legutóbb a teheráni Esteghlalt erősítette, ám az izraeli-amerikai légicsapások kezdetén el kellett volna hagynia Iránt.
Azonban biztonsági okokból a járata nem szállhatott fel, ezért a családjával együtt – elmondása szerint – mindössze 100 méterről nézte végig a bombatámadást, majd Azerbajdzsánon keresztül sikerült távoznia.
Számára a vasárnapi meccs amúgy is izgalmas lesz, hiszen két évet Angliában futballozott, sőt, egy félszezon erejéig még a skót St Mirren játékosa is volt.
A világ első független fekete nemzete
Nazon reméli, hogy a csapat példája olyan örökséget hagy maga után, amely a békét inspirálja.
Ezt próbáljuk megosztani az új generációval. Nem vagy köteles fegyvert fogni. Nem vagy köteles bandákhoz csatlakozni, droggal kereskedni vagy drogozni. Annyi módja van annak, hogy más ember legyél. Amikor felvesszük a mezt, az több mint egy átlagos mérkőzés. Mi vagyunk a világ első független fekete nemzete!
Ezek után minden pont, de még a gólszerzés is csodának számítana,

