Bejelentette távozását a közösségi médiában pénteken Fűrész Tünde, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) elnöke, akinek a menesztéséről Magyar Péter miniszterelnök több más gyermekvédelmi vezető leváltásával együtt tett bejelentést az Országgyűlés hétfői ülésnapján arra hivatkozva, hogy az Orbán-rendszert segítették a munkájukkal.
Hálás vagyok azért, hogy az elmúlt nyolc évben a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért vezetőjeként dolgozhattam és köszönöm mindenkinek azt az alkotó, építkező közös munkát, amellyel a magyar családok, gyermekek és idősek támogatását szolgálhattuk
– fogalmazott posztjában az intézet távozó elnöke, aki szerint a (KINCS azzal a céllal jött létre, hogy a család- és népesedéspolitika háttérintézményeként hidat képezzen a szakpolitikai döntéshozatal és a tudományos világ között. Fűrészt Tímea úgy fogalmazott:
Büszkén, emelt fővel, bár fájó szívvel távozom, miközben bízom benne, hogy a KINCS-ben zajló értékes és értékteremtő munkára a jövőben is szükség lesz.
Az intézet elnökének felmentésére jogilag nem Magyar Péternek, hanem a családpolitikáért felelős miniszternek van hatásköre. A kormány hivatalos közlése szerint Kátai-Németh Vilmos szociális és családügyi miniszter június 8-án több vezetőt menesztett, köztük a KINCS vezetőjét is.
A KINCS létrejöttét 2017 decemberében Novák Katalin későbbi köztársasági elnök még Balog Zoltán miniszter családügyi államtitkáraként jelentette be. Eszerint az intézet az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) háttérintézményeként kezdte meg működést azzal a céllal, hogy családpolitikai és népesedési kutatásokkal segítse a kormányzati döntéshozatalt.
2020-ban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint olyan, a intézet logójával ellátott kérdőíveket töltettek ki gyerekekkel a részoruló gyerekeket üdültető Erzsébet-táborokban, amelyekkel kapcsolatban módszertani, adatkezelési aggályok is felmerültek. A PDSZ szerint a kérdőív kitöltése elvileg önkéntes volt, és szülői beleegyezéshez kötött, de az érzékeny adatok alapján a kitöltő egyértelműen beazonosítható volt.
