Nagyvilág

Megszavazták az új ukrán miniszterelnököt

Az ukrán parlament csütörtökön jóváhagyta Mikola Azarov miniszterelnöki kinevezését.

A 62 éves volt pénzügyminisztert a Viktor Janukovics új ukrán elnök vezette Régiók Pártja, az Ukrajnai Kommunista Párt és a házelnök vezette Litvin Tömb, valamint egyéni képviselők részvételével megalakult új kormánykoalíció jelölte a miniszterelnöki tisztségére. Azarov kinevezését 242 képviselő támogatta a 450 fős törvényhozásban.

Az új kormányfő – még a szavazás előtt mondott beszédében – elsődleges céljának nevezte reális költségvetés elfogadását 2010-re és közölte: folytatni kívánja az együttműködést a Nemzetközi Valutalappal.

Az új kormányfőről azután szavazott az ukrán parlament, hogy megalakult az új kormánykoalíció a Janukovics-féle Régiók Pártjából, a kommunista pártból és Litvin Tömbjéből (Volodimir Litvin az ukrán parlament elnöke).

A három formációnak csak 219 képviselője van, míg a parlamenti többséghez legkevesebb 226 honatyára van szükség. A hiányzó képviselők a függetlenek és más parlamenti csoportok tagjai közül kerülnek ki, köztük olyanokból, akik közel állnak Juscsenkóhoz – pontosított Lavrinovics, aki egyben a Régiók Pártjának egyik magas rangú felelőse.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik