Szakács Péter Lajos, a Tisza Párt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei képviselője bejelentést tett a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál (NAIH) azokkal a szervezetekkel szemben, ahova Hankó Balázsék 400 millió forintyi kulturális közpénzt lapátoltak ki.
Először a 24.hu írta meg, hogy összesen 400 millió forintnyi NKA-támogatás jutott Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Fidesz-közeli szervezeteihez. Ezek közt akadt olyan, mely nemrég még a regnáló fideszes országgyűlési képviselőé volt, több olyan, amit jelenleg is fideszes önkormányzati képviselő vezet, és még több környékén tűnik fel korábbi fideszes politikus, esetleg családtag.
A képviselő Facebook-videóban azt mondta, közérdekű adatigényléssel fordult a Lovas Kovácsné Nagy Erika fideszes önkormányzati képviselő által vezetett Jövőnk Közössége Egyesülethez, valamint a Szoboszlai Gyula által képviselt Jövőkép Alapítványhoz. Az előbbi válaszolt, de megtagadta az adatszolgáltatást, utóbbi szervezet pedig „válaszra sem méltatta” Szakácsot.
Éppen ezért mindkét szervezet esetében bejelentéssel éltem a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hivatalához, hogy a szükséges eljárásokat folytassa le, és ha büntetőjogi felelősséget megállapít, a szükséges feljelentést tegye meg
– ismertette a politikus.
Csak a Jövőnk Közössége Egyesület összesen 100 millió forintot kapott, melynek vezetője, az említett Lovas Kovácsné, a Fidesz nyíregyházi önkormányzati képviselője. 20 millió jutott a helyi értékek megőrzésére, szintén 20 millió a közösségek együttműködésének megerősítésére, 10 millió csapatépítésre és 50 millió közösségépítésre. De busás NKA-támogatások jutottak még számos szabolcsi fideszesnek.

