Mora 2024 ausgusztusában 15 évesen debütált a Tijuana színeiben a mexikói élvonalban, ezzel klubrekorder lett, és mindössze két olyan játékos volt, aki nála fiatalabban lépett pályára a bajnokságban.
Két héttel a debütálása után először volt kezdő a klubjában, és a León elleni meccsen megszerezte felnőttpályafutása első bajnoki gólját, ami győzelmet ért a Tijuana számára.
1:57-nél látható a jelenet:
Három meccs után megszerezte első aranyát a válogatottal
A támadó középpályás az utánpótlás-válogatottakban rendszeresen szerepelt, és Javier Aguirre, a felnőttek szövetségi kapitánya elvitte a csapattal a 2025-ös Arany Kupára, ahol a Szaúd-Arábia elleni negyeddöntőben kezdőként szerepelt, ezzel 16 évesen 8 hónaposan és 15 naposan a mexikói válogatott legfiatalabb újonca lett.
A tornán a Honduras elleni elődöntőben, majd az Egyesült Államok elleni, 2-1-re megnyert fináléban is kezdőként lépett pályára, úgyhogy három válogatottsággal a háta mögött már Arany Kupa-győztesnek mondhatta magát.
Ugyanaz a makacs sérülés, mint Yamalnál
Idén tavasszal ugyanaz a pubalgia, vagy másnéven sportsérv kínozta, mint a Barcelona sztárját, Lamine Yamalt, így mindössze hat bajnokin szerepelt a Tijuanában, és egy gól került a neve mellé. Aguirre ennek ellenére beválogatta a keretbe, és ő lehet a mexikói csapat egyik titkos fegyvere, aki kreativitásával, cselezőkészségével új lendületet hozhat a kisdpadról beszállva.
Bizonyára több nagy klub radarjára is felkerült, és büszkeséggel tölt el, hogy a vébé előtt ilyen sokat beszélnek róla
– nyilatkozta a mexikói szövetségi kapitány.
A Fotmob nevű portál a Barcelona játékosához, Pedrihez hasonlította Morát, kiemelve, hogy valamivel közelebb játszik a kapuhoz, mint a spanyol válogatott középpályás, de hasonlóan pengés megoldásokra képes a támadóharmadban.
Ne nyomja össze a szurkolók elvárása
Mora leginkább a középcsatár mögött játszva érzi magát otthonosan, de akár mélyebbről indulva vagy a szélen is képes érvenyesülni. A játékosban rejlő potenciál sokat érhet a mexikói csapat számára, de Aguirrének figyelnie kell arra, hogy a szurkolók óriási elvárása ne nyomja össze 17 éves játékosát.
A csoport másik meccsét, a Koreai Köztársaság – Csehország találkozót magyar idő szerint péntek hajnalban rendezik.
A vb menetrendjét itt találja, ha pedig tippelne a meccsekre, akkor itt adhatja le őket.
És ha a nyitómeccs előtt bemelegítene egy kvízzel, itt teheti meg, vagy itt, ha az 1994-es világbajnoksággal kapcsolatban tesztelné a tudását.
