Élet-Stílus

Elfogatóparancsot adtak ki a ValóVilág egykori bronzérmese ellen

VV Rico
RTL2
VV Rico
RTL2

Kábítószer birtoklása miatt adtak ki elfogatóparancsot Dicati Riccardo ellen, aki 2023-ban VV Ricóként szerepelt, és végül harmadik helyen végzett a ValóVilág 11-ben. A rendőrség honlapján az áll, hogy a körözést június 4-én rendelte el a Pesti Központi Kerületi Bíróság, az eljárást lefolytató szerv pedig a Budapest XIV. Kerületi Rendőrkapitányság.

Korábbi villatársa, Fenyvesi Barna a Borsnak elmondta: tudott arról, hogy Dicatinak korábban voltak drogproblémái. Miután a valóságshow-ban megismerkedtek, segített neki Svájcban munkát találni, utána viszont – tudomása szerint – barátja „visszakerült egy kicsit züllöttebb életmódba”. Mint mondta, a mostani helyzet – bár őt is meglepte – nem egyik napról a másikra alakult ki.

Én nagyon sajnálom, hogy most ez a helyzet vele. Nem tudom, hogy a sorozatos visszaesések folyamatából mi tudná őt végleg kihozni, de remélem, hogy egyszer megtalálja a megfelelő utat

– mondta el a lapnak Fenyvesi Barna.

Kapcsolódó
ValóVilág: Meglepetésvendég érkezett Ricóhoz, a nyelvi korlátokat azonban nem sikerült legyőzniük
Az ázsiai fiú szerint a villalakóknak érdemes lenne visszaülni az iskolapadba.
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik