A teljes miniszteri fizetésemet felajánlom a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentő Alapítvány részére
– jelentette be Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter egy hétfő este közzétett videóban, melyben kifejtette: amikor Magyar Péter felkérte, hogy a kormány tagja legyen, csak amiatt mondott igent, mert hitt benne, hogy a szakmai tapasztalatával segíteni tudja az országot.
Kapitány elmondta, büszke arra, amit a versenyszférában munkával, teljesítménynel és kitartással elért, de még ennél is nagyobb feladat, amivel idén tavasszal megbízták. Elmondta, azért van itt, mert vissza akar valamit adni az országnak, ahol felnőtt, és ahol karriere első felében dolgozott. Kijelentette, hogy a bizalmat, amit kapott, munkával fogja megháláni, és mindenben az fogja vezérelni, ami a magyar emberek érdekét szolgálja.
