A story.hu szúrta ki, hogy sebhelyes arccal ült a Ridikül kamerái elé Peller Károly. Mint kiderült, a Shrek című musicalben játszva érte sérülés.
Sajnos ott történt most velem egy baleset. Valami vegyszerrel volt tisztítva a maszk, és négy órán keresztül áztam ebben a vegyszerben, és egy kicsit szétmarta az arcomat
– mesélte a színész, aki a riporter érdeklődésére elárulta, hogy az előadás közben is érezte a fájdalmat, de nem szólt, így nem vették le róla a maszkot, abban játszotta végig a darabot.
Pellernek egyébként nem ez az első színpadi balesete: januárban egy rossz mozdulat következtében teljesen elszakadt a bicepszín az egyik karjában, ami miatt műteni kellett.

