Forma-1

Egy banális hiba miatti büntetés után megvan Alonso idei első pontja

forma 1 monacói nagydíj fernando alonso pontszerző
Jayce Illman / Getty Images
forma 1 monacói nagydíj fernando alonso pontszerző
Jayce Illman / Getty Images
Sergio Pérez büntetése után Fernando Alonso pontszerző lett a Forma-1-es Monacói Nagydíjon.

A mexikói pilótát azért sorolták hátrébb, mert kiderült, hogy a piros zászlót követően rosszul pozicionálta autóját az új rajthoz.

„A videofelvételek egyértelműen mutatták, hogy a 11-es autó jobb első kereke a rajthelyen kívül volt” – olvasható a versenyfelügyelők döntésében.

Ez volt Pérez második szabálysértése a futamon, ugyanis tévedésből a Gabriel Bortoleto Audija által az első rajtnál megüresedett rajthelyről indult, amiért áthajtásos büntetést kapott.

Folytatódott Alonso 2003 óta tartó sorozata

A döntéssel Pérez a tizedikről a 15. helyre esett vissza, így nem a Cadillac, hanem az Aston Martin szerezte meg az első pontját, mivel a tizedik a spanyol Fernando Alonso lett.

A kétszeres világbajnok Alonsónak ezzel folytatódott a 2003 óta tartó sorozata, mert zsinórban a 22. idényében is szerzett pontot.

Végeredmény, Monacói Nagydíj, Monte-Carlo (78 kör, 260,286 km, a pontszerzők):

1. Andrea Kimi Antonelli (olasz, Mercedes) 2:23:31.243 óra
2. Lewis Hamilton (brit, Ferrari) 6.271 másodperc hátrány
3. Isack Hadjar (francia, Red Bull) 23.394 mp h.
4. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 24.261 mp h.
5. Liam Lawson (új-zélandi, Racing Bulls) 26.553 mp h.
6. Arvid Lindblad (brit, Racing Bulls) 29.010 mp h.
7. Pierre Gasly (francia, Alpine) 30.369 mp h.
8. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 33.413 mp h.
9. Esteban Ocon (francia, Haas) 37.140 mp h.
10. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 41.899 mp h.

 

pole pozíció: Antonelli

 

A vb-pontversenyek állása 6 futam után (még 16 van hátra):
versenyzők:
1. Antonelli 156 pont
2. Hamilton 90
3. George Russell (brit, Mercedes) 88
3. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 75
5. Piastri 60
6. Lando Norris (brit, McLaren) 58
7. Max Verstappen (holland, Red Bull) 43
8. Hadjar 29
9. Lawson 26
10. Gasly 26
11. Oliver Bearman (brit, Haas) 18
12. Franco Colapinto (argentin, Alpine) 15
13. Lindblad 13
14. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Williams) 6
15. Albon 5
16. Ocon 3
17. Gabriel Bortoleto (brazil, Audi) 2
18. Alonso 1

 

csapatok:
1. Mercedes 244 pont
2. Ferrari 165
3. McLaren 118
4. Red Bull 72
5. Alpine 41
6. Racing Bulls 39
7. Haas 21
8. Williams 11
9. Audi 2
10. Aston Martin 1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik