[FN, MTI-Eco] Jövőre éves átlagban 5 százalékos, míg 2003 végére 4,5 százalékos inflációval számol a kormány a költségvetés készítésénél – mondta László Csaba pénzügyminiszter pénteken azután, hogy a kabinet jóváhagyta a gazdaságpolitikai stratégia alapvető kérdéseiről szóló anyagot. A tárca jövőre 5 százalékos, majd ezt követően évről évre egy százalékponttal mérséklődő, így 2006-ban 2 százalékos éves átlagos inflációval számol. László Csaba a gazdaságpolitika céljait, illetve a költségvetési és jövedelempolitika középtávú stratégiáját illetően elmondta: egyetértés van a jegybank és a kormány között. Hangsúlyozta, hogy a költségvetési és jövedelempolitika is segíti a jegybankot az inflációs célok megvalósításában. A jóváhagyott stratégia alapján a következő években gazdaságpolitikai fordulatot hajt végre a kormány – hangzott el, melynek elemei a teljesítményorientáltság, illetve az esélyek javítása. A gazdasági növekedésnek az export, a beruházások és a lakossági fogyasztás egyensúlyán alapulva, évente el kell érnie az 5-6 százalékot – derült ki László Csaba szavaiból. A pénzügyminiszter elmondta, hogy az államháztartás uniós szabályok szerinti hiánya a bruttó hazai termék (GDP) százalékában folyamatosan csökkeni fog. Az idén a deficit 5,5-6 százalék között alakul, jövőre 4,5 százalékra, 2004-re 3 százalékra, 2005-re 2,5 százalékra, míg 2006-ra 2 százalékra mérséklődik. A GDP jövő évi 4-4,5 százalékos, 2004-ben 4,5-5 százalékos, 2005-ben 5 százalékos, majd 2006-ban 5-5,5 százalékos bővülésével lehet reálisan számolni – mondta a pénzügyminiszter. A stratégia szerint a folyó fizetési mérleg hiánya a következő években a GDP 3-3,5, százaléka körül lesz, 2006-ban várhatóan 4 százalék körül alakul. A lakossági fogyasztás évente 4-5 százalékkal bővülhet, a bruttó átlagkeresetek jövőre és az azt követő évben 6-8 százalékkal, 2005-ben 5-7 százalékkal, 2006-ban pedig 4-6 százalékkal növekedhetnek. A középtávú gazdasági elképzelések szerint a beruházások jövőre 5-7 százalékkal 2004-ben 7-9 százalékkal, 2005-ben 9-11 százalékkal és 2006-ban 10-12 százalékkal nőnek. Az export jövőre 9-11, 2004-ben 10-12, 2005-ben 11-13 és 2006-ban 12-14 százalékkal nőhet – ismertette a pénzügyminiszter.
- 18:47 A BL-címvédő tudta elsőként feltartóztatni az ETO kéziseit
- 18:39 Izzadó emberek százötven kilót tolnak – ez a Hyrox
- 18:38 Nyílt lábszártöréssel kellett menteni egy túrázót a Börzsönyben
- 18:22 Fegyelmi eljárást indított Cristiano Ronaldo ellen a portugál szövetség
- 17:57 Vitézy a V-Híd körüli szabálytalanságok miatt felfüggesztette a Déli Körvasút építését
- 17:49 A vagyonadó öt százaléka felajánlható lesz közcélokra
- 17:48 Manuel Neuer összehozta a Bundesliga történetének leggyorsabb gólját
- 16:54 Rákay Philip felszólította a magyar kormányt és a sajtót, hogy fejezzék be a tudatos lejáratását
- 16:53 Sánchez a lakhatási válsággal mentené a hatalmát – de Franco szelleme ezúttal elűzheti a nagy túlélőt
- 16:52 Kemény ítélet az NB I-ről: A magyar futballpiac túl kicsi ahhoz, hogy a klubokat eltartsa
- 16:51 A sprintfutam után az időmérőt is megnyerte Verstappen
- 16:22 Egy héten belül a harmadik lengyel iskolában történt támadás
- 16:04 Kitüntették az újbudai alpolgármestert, akit rendőri intézkedés során lelöktek a lépcsőn
- 15:57 Botrány Madridban, szurkolói tüntetés miatt félbeszakadt a La Liga-meccs
- 15:41 Tornádó csapott le egy szicíliai iskolára, 273 gyereket kellett evakuálni
- 16:54 Rákay Philip felszólította a magyar kormányt és a sajtót, hogy fejezzék be a tudatos lejáratását
- 11:13 Rákay Philip cégével kapcsolatban nyomoz a rendőrség
- 13:11 Elismertek egy új típusú cukorbetegséget
- 12:02 Összeesett egy futó az esztergomi félmaratonon
- 07:00 Ravasz trükkel próbálkoznak a horrorkaravánosok
- 09:56 Török Gábor: Kik fogják Karácsony Gergelyt támogatni? Azok a szövetségesei, akiket most elárult?
- 06:47 Trump megállapodott Putyinnal: Oroszország exportálhat dízelt Amerikába és a világpiacra
- 06:59 Az utolsókat rúgja a szlovén Alpok szimbóluma
- 14:25 Dobrev Klára fellázadt a techmilliárdosok és az algoritmusok ellen
- 15:02 Tanács Zoltán: A Nemzeti Adatvagyon Ügynökség elszámolásaiban szálloda, gin, ékszerek is szerepeltek
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
