Nagyvilág

Egymillióan élnek Haiti utcáin

Kilenc hónappal a pusztító földrengést követően azért ennyi a hajléktalan, mert a segélyek nagy része még mindig nem érkezett meg.

Kilenc hónappal a pusztító haiti földrengést követően még mindig több mint egymillióan élnek az utcákon. Az ok, hogy eddig egyetlen cent sem érkezett meg az Egyesült Államok által újjáépítési munkálatokra ígért 1,15 milliárd dollárnyi segélyből – értesült az Associate Press hírügynökség.

Az összeget Hillary Clinton külügyminiszter jelentette be még márciusban. Washington eddig több mint 1,1 milliárd dollárt költött a katasztrófát követő körülmények enyhítésére, de hosszú távú segélyek hiányában az újjáépítések még el sem tudtak kezdődni.

Egy héttel a 2010-es fiskális év zárása előtt a beígért összeg még mindig Washingtonban van, aminek főleg a bürokrácia és a szervezetlenség az oka. Mindeközben a halottak száma tovább nő Port-au–Prince-ben, mivel a túlélőknek takaró és étel nélkül kell az utcán tengődniük.

Haiti máshonnan sem kap fokozott segítséget: a nemzetközi közösség eddig 8,75 milliárd dollárt ígért a romokba dőlt országnak, amelyből azonban eddig mindössze 686 millió dollár érkezett meg.

A Richter-skála szerinti 7-es erősségű földrengés 2010. január 12-én rázta meg Haitit, az áldozatok száma körülbelül 200 ezerre volt tehető.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik