Magyar Péter az RTL-nek a miniszterelnöki, Alkotmány utcai irodájából adott interjúban azt mondta, kihirdetésre kerül a hétvégén az összes államtitkár.
A miniszterelnök arról is szólt, augusztus 20-áig, mikor 100 napos lesz a kormány, szeretné, ha befejeződnének az átvilágítások, és tájékoztathatják a lakosságot az ország valós állapotáról. Addigra felkészülnek, és elindulhat a vállalásaik teljesítése.
Minden sejtésünknél rosszabb a helyzet. Nap mint nap esnek ki csontvázak, néha temetők, a szekrényből, minden minisztériumban.
286 milliárd a közlekedési és beruházási tárcánál – ami a költségvetésben nem is szerepelt –, a választás előtt pár nappal 22,5 milliárd alapítványoknak, a Honvédelmi Minisztérium 1300 milliárd forintos keretszerződése, Krausz Ferenchez köthető vállalás, az NKA-s botrány, sorolta Magyar.
A hiánycél tarthatóságáról azt mondta, 6,8-7 százalékos hiánnyal számolt az előző kormány az átadás-átvételkor, de Magyar szerint sem tartható a hivatalos, 5 százalékos hiány. Szeptember elejéig elfogadják az új, újraszámolt költségvetést, ebben szerepelni fog az új kormány száma.
Az esetleges leminősítésről (a Moodys végül nem tette ezt meg a minap) azt mondta, nincs jelentősége, majd az új költségvetés után érdekes, hogyan vélekednek a nagy hitelminősítők.
Tanévkezdési és nyugdíjas támogatás
A kormányfő arra tett ígéretet, hogy már idén augusztusban kifizetik a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást a családoknak. 700 ezer rászoruló gyerekről szólt a Tisza-program,
azóta azt a jelzés érkezett, hogy igazán rászoruló gyerek ennél kevesebb van.
Hogy kik tartoznak ide, egyelőre nem árulta el.
A miniszterelnök arról is beszélt, hogy a nyugdíjasok idén, a negyedik negyedévtől megkaphatják a SZÉP kártyán érkező támogatást, ami szintén a Tisza Párt egyik kampányígérete volt. Egyelőre egyeztetnek, hogyan valósuljon meg. Vannak olyan tervek, hogy ne egy naptári évre járjon a 200 ezer forint, hanem „például októbertől októberig”.
A szociális egyenlőtlenségek, a társadalmi különbségeket csökkenteni kell. Csak úgy lehet csökkenteni, mint például a nyugdíjas SZÉP-kártyánál, hogy lépcsőzetesen és bizonyos jövedelmi szinthez kötötten vezetjük be, vagy eltérő módon. Ugyanez igaz a iskolakezdésre is.
Szja-mentesség, anyák adómentessége megmarad, hogy a Fidesz-KDNP korábban megígért, de meg nem valósított terveivel mi lesz, például a 2 gyerekes, 40 év fölötti anyák adómentességével, Magyar azt mondta, jó lenne, ha megvalósulna minden olyan terv, ami jó a magyar családoknak, de
a legfontosabb hogy egy tartható, valós alapokra alapú költségvetés legyen. Ha valaki ugyanolyan felelőtlen módon gazdálkodik, mint az előző kormány, akkor ugyanoda fog jutni, és Magyarország továbbra is egy szegény és korrupt ország marad.
Magyar 2 százalékos gazdasági növekedésre számít idén, de nem látnak még mindent, így pontos számot nem akar mondani.
A végrehajtási-, felszámolási-, közjegyzői rendszer átalakítása a terveik között van. Lengyelországban – ahol az egy főre jutó GDP jövőre várhatóan magasabb lesz, mint az Egyesült Királyságban – látta
Nem csodákra van szükség Magyarországon sem, hanem átlátható, valóban hazafias és szakszerű kormányzásra.
A Nyugat utolérése
Magyar szerint 2030-as évek elején érhetjük el az uniós átlagfejlettséget (most úgy 76 százalék körül van). Szerinte, ha haza tudják hozni az uniós forrásokat, a korrupciót fel tudják számolni, ha vissza tudják szerezni az állam vagyonának fontos részeit, akkor 2-3 százalékkal magasabb lehet a növekedés, mint az uniós átlag.
Ekkorra tervezik az euró bevezetését is.
Államadósság 79,9 százalékra ugrott, hogy mennyi lesz ez, Magyar azt mondta, nem is az a fontos, hanem az, hogy csökkenő pályára állítsák.
Fizetések, juttatások
Miniszterelnöki fizetése bruttó 2,3 millió forint lesz, ehhez adódik még az alap képviselői fizetése.
A többi állami vezető (a köztársasági elnök, a miniszterek, az államtitkárok), az országgyűlési képviselők, állami cégek, felügyelőbizottságok, igazgatóságok és polgármesterek is kevesebbet fognak keresni, „vissza a régi szintre”. A felügyelőbizottságok, igazgatóságok létszáma is csökkenni fog. A legtöbbet továbbra is a köztársasági elnök fogja kapni, de „jelentősen kevesebbet”, mint eddig.
Négy évente 200 milliárd forintba került eddig a magyar Országgyűlés (fizetések, költségvetési kerekek), ezt lejjébb akarták vinni, négy év alatt egy évnyi költséget, azaz 50 milliárd forintot meg akarnak spórolni.
Amire felhatalmazást kaptunk, az a szolgálat. Én világosan elmondtam a kollégáimnak, hogy ebben a négy évben senki ne azért jöjjön mert meg fog gazdagodni, félre tud tenni.
A képviselői keretek (irodabérlés, képviselői munkatársak fizetése, telefon stb.) eddig 7 millió forint volt, most lecsökken 5 millió alá, és Magyar azt kérte a tiszásoktól, lehetőleg ezt se használják ki, csak amennyit szükséges. em fognak villogós autókkal menni a miniszterek, csak a kormányfő és a belügyminiszter mehet így, de csak akkor, ha feltétlen szükséges. Kormányzati autók nem mehetnek t ezentúl a Lánchídon.
A több mint ezer diplomata útlevélről (ilyen volt Dzsudzsák Balázsnak, Kóka Jánosnak, Matolcsy Ádámnak) azt mondta, ezt is felül fogják vizsgálni, és nyilvánosságra fogják hozni.
EU-s források hazahozatala
Az RTL riportere az Euronews értesülésével kapcsolatban, miszerint a magyar kormánynak és az Európai Bizottságnak nézeteltérései vannak a visszatartott uniós források kapcsán, a nyugdíj és az adóreform ügyében. Mire Magyar azt válaszolta,
Először is hagy hívjam fel a figyelmet, az Euronews az egy fideszes propagandaadó, 17 milliárd magyar adófizetői pénzt tettek bele Orbán Viktorék.
Egyébként szerinte normális, ha van véleménykülönbség, hiszen ők a magyar embereket és vállalatokat képviselik. Magyar elvileg csütörtökön megy ki Brüsszelbe, ahol Ursula von der Leyennel köt egy politikai megállapodást, aminek a részleteit akkor el is árulják, illetve, hogy hogyan állnak a dolgok. Szerinte egyébként jól haladnak a tárgyalások.
Nem egyszerű a feladat, mert amit három év alatt nem végzett el az Orbán-kormány – akár döntésekben, akár intézmények felállításában, akár a korrupció elleni harcban –, azt nekünk három hónap alatt el kel elfogadnunk, fel kell állítanunk, be kell bizonyítanunk.
10 milliárd eurónak augusztus végéig van határideje, ezért elfogadják a korrupcióellenes intézkedéseket, a közérdekű alapítványok működését átalakítják, megszüntetik, az Integritás Hatóság jogköreit kiszélesítik, de a legnagyobb nehézség a projektek összerakása, elfogadása.
Nem mondja, hogy minden pénzt el tudnak hozni, de kellenek, hogy beinduljon a gazdaság. Kiemelte
- a vasútfejlesztést,
- a HÉV-szerelvények beszerzését,
- az energiainfrastruktúra fejlesztését, hogy olyan városokba is mehessen beruházás, ahol jelenleg nem áll rendelkezésre elegendő energia-kapacitás.
A minisztériumokban idén nyáron nem mennek el nyaralni, elnézést kér a munkatársaktól Magyar.
Találkozik a belga kormányfővel és a NATO főtitkárával is csütörtökön.
Új országjárás
Augusztus 20. után új országjárást tervez Magyar a kollégáival, ahol informálják a lakosságot, az emberek pedig elmondhatják kérdéseiket, számon kérhetik őket.
