Belföld

A Fidesz szerint őszig nem lesz érdemi kormányzás

A Fidesz szerint akár szeptemberig-októberig nem várható érdemi kormányzás a koalíciós pártok marakodása miatt, a Fidesz viszont programja alapján törvényjavaslatokkal készül a következő időszakra.

Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője szerint a MSZP-SZDSZ koalíciója eddig is a “nagyotmondás és a semmittevés koalíciója volt”, ugyanakkor a két párt mostani veszekedése, marakodása miatt az évből kilenc, akár tíz hónap is eltelhet úgy, hogy érdemi lépések a kormányzati politika terén nem történnek.

Mint mondta, április 30-ig a kormány sajátos helyzetben van, hiszen bármilyen intézkedést hoz, mindenki tudja, hogy május 1-jével ebben az összetételben és a mostani programmal megszűnik létezni. Ugyanakkor – folytatta – április 30-ával még nincs vége a “történetnek”, hiszen meg kell várni az SZDSZ várhatóan június elején tartandó tisztújító küldöttgyűlését, mert a koalíciós együttműködést befolyásolhatja, hogy ki lesz a liberálisok elnöke.

Navracsics Tibor azt mondta: ha a kormány már nem képes kormányozni, akkor az ellenzéknek kell mindent megtennie annak érdekében, hogy az ország ügyei a lehetőségekhez képest rendben menjenek, ezért a Fidesz a következő hetekben törvényjavaslat, vagy módosítás formájában az Országgyűlés elé terjeszti Erős Magyarország programjának konkrét részeit. Hozzátette: túl nagy reményeik nincsenek, hiszen eddig a kormányoldal elenyésző számban támogatta a fideszes javaslatokat, de talán most el tudnak valamit érni.

Navracsics Tibor az MTI-nek példaként a btk. módosítását említette, amely a Fidesz Erős Magyarország című programjában is szerepel, és amelyet már korábban is benyújtottak az Országgyűlésnek. A Fidesz ebben azt javasolja, hogy szigorítsák az idősek és a gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmények büntetési tételeit.

A Fidesz programja – amelyet tavaly decemberben mutattak be, és szombaton fogadott el a Fidesz országos választmánya – többek között törvényi garanciákat javasol az állam áfa-visszafizetési kötelezettségeire, indítványozza a szociális lakásépítéshez, valamint a lakásfelújításokhoz kapcsolódó szolgáltatások áfájának 20 százalékról 5 százalékra csökkentését, valamint javaslatot tesz a Költségvetési Tanács felállítására, az állami vezetők juttatásainak átláthatóságára, és az átláthatóbb kampányfinanszírozásra.

A Fidesz a programban szereplő javaslatok egy részét már korábban is benyújtotta az Országgyűlésnek, de a kormánypárti többség ezeket leszavazta. Ugyanakkor több olyan kérdés is van a programban, amelyet csak kormányzati pozícióból lehetne megvalósítani, például vállalkozásfejlesztésről szóló Új Széchenyi Terv megalkotása, így például ezt esetleg országgyűlési határozati javaslat formájában terjesztik a parlament elé. —-aloldal cime—-

Ajánlott videó

Olvasói sztorik