Nagyvilág

Teljesen betiltaná a burkát Sarkozy

A francia elnök úgy döntött, hogy a kormány a női arcot takaró muzulmán viselet közterületen való teljes betiltásáról nyújtson be törvénytervezetet - jelentette be szerdán a kormány szóvivője.

Nicolas Sarkozy döntése meglepetés, hiszen a szóvivő egy héttel korábban azt jelentette be, hogy az államfő figyelembe veszi a legmagasabb fokú francia közigazgatási hivatal, az államtanács ajánlását, amely szerint az ilyen viselet hordható az utcán, de nem a közintézményekben. A tanács figyelmeztetett, hogy a teljes tilalom ellentétben állna az alkotmánnyal.

“Az egész arcot takaró lepel tilalmának általánosnak, minden közterületre vonatkozónak kell lennie, mert a nők méltósága nem kérdőjelezhető meg” – mondta a kormányszóvivő. Sarkozy ismét hangsúlyozta, hogy az ilyen viselet a nők elnyomásának jelképe, és ezért “nem szívesen látott” Franciaországban.

Így Franciaországban hasonló törvény készül ahhoz a belgiumi tervezethez, amelyről csütörtökön szavaz a brüsszeli parlament, és amely a tervek szerint júliustól általánosan betiltaná az arcot eltakaró viseletet.

Franciaországi muzulmán vezetők korábban annak a véleményüknek adtak hangot, hogy bár az arcot is takaró lepel nem vallási előírás, nem volna tanácsos betiltani. Már maga a vita ténye is megbélyegzi a muzulmánokat – vélik.

Franciaországban egy maratoni parlamenti vita után 2004-ben már betiltották a muzulmán fejkendő és más “hivalkodó” vallási jelképek viselését az iskolákban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik