Beadta az Alaptörvény módosítására szóló első javaslatát a Tisza Párt. Magyar Péter a kampány alatt többször is azt ígérte, hogy ha megnyerik a választást, akkor az Alaptörvényben két ciklusban maximálják a miniszterelnök mandátumát, és ez visszamenőlegesen, Orbán Viktorra is vonatkozik majd.
A javaslatot a párt két képviselője: az igazságügyi miniszteri poszttól visszalépő Melléthei-Barna Márton és az Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottságot vezető Hantosi István nyújtotta be szerda délután az Országgyűlésnek.
A hatályos jogszabályban az áll, hogy a miniszterelnököt az Országgyűlés a köztársasági elnök javaslatára választja meg. Ezt egészítenék ki azzal, hogy:
Nem választható meg miniszterelnöknek az, aki összesen – megszakításokkal együtt – már legalább nyolc évig miniszterelnöki megbízatást töltött be. E nyolcéves időtartam számításakor az 1990. május 2. vagy azután betöltött miniszterelnöki megbízatást kell figyelembe venni.
Később pedig az is szerepel a javaslatban, hogy a miniszterelnök megbízatása megszűnik, „ha a miniszterelnöki megbízatást összesen legalább nyolc évig betöltötte”.
A javaslat indoklása szerint a demokrácia alapja, hogy a közhatalom gyakorlása időben korlátozott.
A módosító javaslat további célja, hogy megalapozza a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetését. A Lánczi Tamás fideszes politológus vezette, több mint 6 milliárd forintból működő intézmény megszüntetését ugyancsak már a kampányban megígérte a Tisza Párt.
A Szuverenitásvédelmi Hivatalt létrehozó szuverenitásvédelmi törvény miatt az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított, mert sérti az uniós jogot.
Az alaptörvény-módosító javaslat emellett azt is rögzítené, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány vagyona nemzeti vagyon.
A közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány alapítói jogait a kormány gyakorolja. A közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványt a kormány megszüntetheti. A megszüntetett közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány egyetemes jogutódja az állam.
A fideszes többség még 2021-ben szavazta meg a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokról (kekva) szóló törvényt, és zöld utat kapott a parlamenttől 11, addig állami egyetem alapítványi fenntartásba terelése és több más vagyonkezelő alapítvány létrehozása, illetve az ezeknek történő vagyonjuttatás. Az Állami Számvevőszék elemzése szerint az alapítványokba terelt vagyontömeg 2024 végén több mint 3000 milliárd forint volt.
A legismertebb kekva a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Alapítvány, kuratóriumi elnöke Orbán Balázs.
