Vádat emelt a Veszprém Vármegyei Főügyészség azzal a hetvenes férfival szemben, aki nehéz sorsú gyermekeket bántalmazott szexuálisan. A férfit szexuális erőszak, emberkereskedelem, kényszermunka, gyermekprostitúció kihasználásának kísérlete, valamint gyermekpornográfia miatt kell felelnie. Az őt segítő nőnek emberkereskedelem és kényszermunka miatt kell felelnie.
A vádirat szerint a 33 éves nő 2023 nyarán ismerte meg a férfit, aki szexuális szolgáltatásért cserébe szállást, illetve pénzt adott neki. A nő hamar felismerte, hogy a férfi a fiatal lányokhoz vonzódik, ezért elhatározta, hogy ellátásért és pénzért lakásotthonból, illetve nevelőszülőktől szökésben lévő kiskorúakat bír rá a férfival való szexuális cselekményekre, és ebből ő maga bevételre tesz szert.
Energiaitalokat édességeket adott a kislányoknak
A 33 éves nőnek sikkasztás, a férfinak pedig hamis tanúzásra felhívás miatt is felelnie kell, miután a nő az egyik sértett nála elhelyezett értékeit eltulajdonította, míg a férfi az ügy egyik tanúját arra akarta rábeszélni, hogy valótlan vallomást tegyen.
Az ügyészség fegyházbüntetést kért mindkét vádlottra, azzal, hogy a férfit feltételesen se bocsássák szabadságra , és tiltsák el őt minden olyan tevékenységtől, amely révén kiskorúakkal kerülhetne kapcsolatba.
Egy nagymama a tízéves unokája sérelmére követett el szexuális erőszakot.
