Nagyvilág

Néhány nappal Trump után Putyin is megérkezett Kínába

Gao Jie / Xinhua via AFP
Gao Jie / Xinhua via AFP
A kínai elnökkel találkozik.

Vlagyimir Putyin orosz elnök helyi idő szerint kedden este megérkezett Pekingbe, ahol Hszi Csin-ping kínai elnök meghívására állami látogatáson vesz részt – jelentette a kínai állami média.

A kínai külügyminisztérium közlése szerint Putyin szerdáig tartózkodik Kínában, ez sorban a 25. látogatása az országban. A két államfő a tervek szerint áttekinti a kétoldalú kapcsolatokat, az együttműködés különböző területeit, valamint nemzetközi és regionális kérdéseket.

Az idei év a kínai–orosz stratégiai együttműködési partnerség létrehozásának 30. évfordulója, valamint a jószomszédi és baráti együttműködésről szóló szerződés aláírásának 25. évfordulója is – közölték.

Hszi Csin-ping kínai elnök korábbi nyilatkozataiban kiemelte: Kína és Oroszország „egymástól elválaszthatatlan jó szomszédok”, „a nehéz időkben is egymás mellett álló igaz barátok”, valamint „egymás sikerét segítő partnerek”.

(MTI)

Kapcsolódó
donald trump, kínai, hszi csin-ping, figyelmeztetés
A kínai elnök figyelmeztette Trumpot: ha rosszul kezelik a tajvani kérdést, konfliktusba kerülhetnek
Donald Trump amerikai elnök óva intette Tajvant attól, hogy hivatalosan kikiáltsa függetlenségét Kínától.
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik