Kultúra

Meghalt Scherer Péter, az elmúlt harminc év magyar filmjének ikonja

Karancsi Rudolf / 24.hu
Karancsi Rudolf / 24.hu
Hatvannégy éves volt.

Május 19-én, délelőtt váratlanul elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész – derül ki a Nézőművészeti Kft. Facebook-on közzétett posztjából. A tragédia okára egyelőre nem derült fény.

Scherer 1961. november 16-án született Ajkán, egyetemi diplomát pedig nem színészként, hanem építőmérnökként, 1987-ben szerzett a Műegyetemen. Huszonkét évesen, 1984-ben lett az Arvisura Színházi Társulat tagja, ahol tíz évet töltött. 1996-ben színész oklevelet kapott a Magyar Színészkamarától, majd két évnyi szabadúszás után 1997-ben a Bárka Színház egyik alapító tagjaként újra csak lett állandó teátruma. 2002-ben aztán a Krétakör művésze lett, 2009-től haláláig pedig a Nézőművészeti Kft. tagja volt.

Négy évtizedes pályája során egy sor színházi darabot is rendezett, illetve számtalan színpadi adaptációban játszott, nevét azonban Jancsó Miklós filmjei tették ismertté: a Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten (1999) Pepéjeként, a Kapát alakító Mucsi Zoltánnal azonnal díszhelyet kaptak a magyar filmművészet legikonikusabb párosai közt. Az ezredforduló után többek közt a Kontroll, az Argo, a Magyar vándor, a Made in Hungaria, illetve a Valami Amerika 3-ban tűnt fel.

Élete utolsó pillanatáig alkotott, népszerűségét pedig leginkább egy 2024-ben, a Remind-nak adott interjúban foglalta össze:

– Elégedett a sorsával?
– Igen, azt érzem. Mucsi Zoli barátommal szoktunk is arról beszélgetni, hogy ha 30 évvel ezelőtt valaki azt mondta volna, hogy most itt fogunk tartani, és körülbelül ennyien állítanak meg az utcán, és kérnek tőlünk egy fotót vagy egy autogramot, mint most, akkor vajon mit mondtunk volna. Bevallom, arra, amit elértünk, egyikünk sem számított. Tényleg. Messze túlteljesítettünk az elvárásokhoz képest. De valójában nem is volt ilyen jellegű elvárás magunk felé.

Az 1995-ben a színikritikusok, 1999-ben pedig a filmkritikusok díját elnyert színész 2007-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét is átvette, amit 2009-ben Jászai Mari-díj követett.

Schererrel 2024-ben lapunk is készített interjút, mégpedig annak apropóján, hogy a Sport TV-ben adásonként beszélt NBA-sztárokról. Kollégánknak a kosárlabda eredendő szeretetéről, az apa-fiú kapcsolatról és arról mesélt, hogy mit mond el a pálya Stephen Curryről vagy a Görög Szörnyről, Giannis Antetokounmpóról.

Kapcsolódó
Scherer Péter: Akkor még 3/3-nak hívták ezt, és nem az ügynökségről beszélek
Interjú a Jászai Mari-díjas színésszel, aki a kosárlabda szeretetéről, az apa-fiú kapcsolatról és arról beszél, mit mesél el a pálya Stephen Curry vagy Giannis Antetokounmpo emberi tulajdonságairól.

A Nézőművészeti Kft. rövid írásából kiderül: kedden este 21 órakor, a B32 Galéria és Kultúrtérben virrasztást tartanak a művészért, de kérik a sajtó távolmaradását.

Cikkünk folyamatosan frissül.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik