A tízkörösre tervezett versenyt rögtön az elsőben piros zászlóval félbe kellett szakítani azután, hogy a 6-os kanyarban Andrea Locatellit hátulról meglökték, ő pedig kisodorta Miguel Oliveira alól a motort. A szombati első futamon harmadik portugál sűrű mezőnyben esett le a versenygépről, amely aztán rá is esett.
Az újraindítást követően Bulega azonnal ellépett riválisaitól, s végül ezúttal is csak csapattársával, az összetettben második Iker Lecuonával csatázott, majd magabiztosan diadalmaskodott.
A 26 éves olasz sorozatban 15. futamán győzött az elitkategóriában, tovább javítva ezzel rekordját, amelyet a szombati sikerével állított fel.
Bulegának ez volt az egymást követő 24. dobogós helyezése, a délutáni főversenyen pedig beállíthatja a tavalyi bajnok, jelenleg már a MotoGP-ben szereplő török Toprak Razgatlioglu és az amerikai Colin Edwards rekordját.
(MTI)
