Tudomány

Meghalt J. Craig Venter, az emberi genom feltérképezésének úttörője

j craig venter, emberi genom, kutató, halálhír, nekrológ
K.C. Alfred/ The San Diego Union-Tribune via Getty Images
J. Craig Venter 2015 márciusában.
j craig venter, emberi genom, kutató, halálhír, nekrológ
K.C. Alfred/ The San Diego Union-Tribune via Getty Images
J. Craig Venter 2015 márciusában.

79 éves korában elhunyt J. Craig Venter, az emberi genom feltérképezésének egyik úttörője. Halálhírét a róla elnevezett és általa alapított J. Craig Venter Institute jelentette be.

A The New York Times szerint Venter az 1990-es években úgy vélte, hogy az amerikai kormányzati finanszírozású Human Genome Project túl lassan halad, ezért saját kutatócsoportjával és magánforrások bevonásával szállt be az emberi genom feltérképezéséért folyó versenybe. 1995-ben Venter és csapata áttörést ért el: publikálták a Haemophilus influenzae baktérium teljes genomját, amely az első teljesen szekvenált szabadon élő organizmus genomja volt.

Később a kutatók a gyümölcslégy genomján tesztelték az úgynevezett „shotgun” szekvenálási módszert, amelyet később az emberi genom vizsgálatánál is alkalmaztak. 

Venter következő nagy vállalkozása az emberi genom feltérképezése lett. A magánkézben lévő Celera Corporation élén közvetlen versenybe került az amerikai és brit állami kutatóintézetekből álló konzorciummal, végül 2000-ben közösen jelentették be az emberi genom első vázlatos szekvenciájának elkészültét, amely mérföldkőnek számított az orvostudomány és a genetika területén.

Venter később elárulta, hogy a Celera által szekvenált egyik DNS-minta az ő saját genomjából származott.

Az emberi genom szekvenálásához való hozzájárulásáért Dr. Venter 2007-ben megkapta a Scripps Oceanográfiai Intézet Nierenberg-díjat, Barack Obama elnök pedig 2009-ben a Nemzeti Tudományos Érdemrenddel tüntette ki.

barack obama, j craig venter, emberi genom, nekrológ
barack obama, bill clinton, j craig venter, emberi genom, nekrológ
barack obama, bill clinton, j craig venter, emberi genom, nekrológ
barack obama, bill clinton, j craig venter, emberi genom, nekrológ
barack obama, bill clinton, j craig venter, emberi genom, nekrológ
5 fotó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik