Április 23-án a gyanúsítottat egy ismerőse azzal az ajánlattal kereste meg, hogy „bankkártyára intéz pénzt, bankszámlára tud pénzt igényeltetni”. Ezt elfogadva a gyanúsított április 24-én két férfival találkozott.
Az alkalmazás segítségével az ismeretlen személy hozzáfért a sértett bankszámláihoz, amelyekről 87 805 000 forintot utalt át összesen 7 másik számlára. Köztük volt a gyanúsított bankszámlája, amelyre két részletben összesen 19 750 000 forintot utalt.
Ezt követően a gyanúsított a korábban említett két férfival megpróbálta az első utalás összegét egy pénzváltó üzletnél euróban felvenni. Amikor ez többszöri kísérletre sikerült, a készpénz-felvételt igazoló bizonylatokat átadta az egyik férfinak. Később a terhelt a második utalás összegéből 5.650.000 forintnak megfelelő összeget euróban vett fel, míg a fennmaradó 4,2 millió forintból ékszereket vásárolt, amit szintén átadott az egyik férfinak.
Közreműködéséért a gyanúsított 100 ezer forintot kapott az ismeretlen személyektől.
Figyelemmel arra, hogy a cselekményben több személy is részt vett fennáll a veszélye, hogy – kényszerintézkedés alkalmazása nélkül – a terhelt más személyek befolyásolásával, vagy tárgyi bizonyítékok elrejtésével, megsemmisítésével jogellenesen befolyásolná a bizonyítási eljárást. Továbbá a bűncselekmény jellegére, elkövetési módjára illetve a nyomozás állására és érdekeire tekintettel az ügyészi indítvány szerint a nő letartóztatása indokolt.
A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója az ügyészi indítvánnyal egyetértve elrendelte a gyanúsított letartóztatását az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb május 29-ig.
A döntést az ügyész és a terhelt tudomásul vette. Mivel a védő nem volt jelen, jogorvoslat benyújtására neki 3 munkanap áll a rendelkezésére, így a végzés nem végleges, de végrehajtható.
