A választási vereség után egyelőre állás nélkül marad a leköszönő miniszterelnök, Orbán Viktor így búcsúzik a bruttó 7,58 millió forintos fizetéstől, de az állásából nem távozik üres kézzel: a hatályos jogszabályok alapján képviselőként háromhavi, miniszterelnökként hathavi végkielégítés illeti meg. Azaz összesen
– hívta fel a figyelmet a Telex.
A jelenlegi jogszabályok alapján az egykori miniszterelnök állami juttatásokra is jogosult lesz:
- 16 évig jár neki egy hivatali autó sofőrrel, és
- 8 évig egy iroda kétfős titkársággal.
A legfrissebb vagyonnyilatkozata szerint alig több mint ötmillió forintnyi megtakarítással rendelkező Orbánnak azonban vigyáznia kell, a jogszabályok szerint vissza kell fizetnie a végkielégítését, ha fél éven belül az állam közvetlen vagy közvetett többségi befolyása alatt álló gazdasági társaságban kap vezető pozíciót.
Voltak ennél nagyobb bérek is a NER-ben
Ám nem a miniszterelnök volt az, aki a legmesésebb fizetést vitte haza az Orbán-rendszerben, korábban írtunk arról, hogy a Nagy Márton alá tartozó Nemzetgazdasági Minisztérium álláshalmozó több államtitkára, sőt helyettes-államtitkára is ennél jóval több pénzt vihetett haza, volt, aki havonta bruttó 10 millió forint feletti összeget keresett.

