Belföld

Szándékosan elütött egy biciklis futárt Budapesten, mégsem kell börtönbe mennie

Felfüggesztett börtönbüntetést kapott az a sofőr, aki forgalommal szemben, egyirányú utcában szándékosan elgázolt egy biciklis futárt Budapesten  – derült ki az RTL Híradóból. A 28 éves férfit örökre eltiltották a vezetéstől.

A híradás szerint a gázolás előtt a sofőr kétszer is szabálytalankodott, emiatt veszett össze a kerékpáros futárral, akit azután elütött.

A két férfi percekkel korábban a szomszédos, belső-erzsébetvárosi utcában is találkozott. Az autós akkor is szabálytalanul, a forgalommal szemben haladt, és ráhúzta a kormányt a kerékpáros futárra. A futár azért ment utána, hogy tisztázza a történteket, ezután ütötték el. A negyven év körüli férfi súlyosan megsérült az incidensben, lábsérülésekkel szállították kórházba.

Az ügyészség vádja alapján a bíróság megállapította, hogy nem közlekedési baleset történt, hanem a sofőr szándékosan okozott sérülést a biciklisnek

– közölte az esetről Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője.

A sofőr azt állította, hogy miután rájött, hogy szemből hajtott be az egyirányú utcába, meg akart fordulni, ekkor ütötte el véletlenül a biciklis futárt, csakhogy a térfigyelő kamera felvételén nem ez látszik.

A bíróság a vádlottat első fokon egy év öt hónap börtönbüntetésre ítélte, a büntetés végrehajtását három évre felfüggesztette. A sofőr enyhébb büntetésért fellebbezett, az ítélet nem jogerős.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik