(A részletes táblázatokat lásd az Adatbányában >>)
A nemzetközi gazdasági környezet további kedvező alakulása esetén a magyar gazdaság növekedése megközelítheti a tavalyit, az év eleji amerikai és néhány európai konjunktúramutató javulását alapul véve 3,6-3,8 százalékos GDP-növekedést várunk 5,9 százalékos infláció mellett – mondta Dr. Belyó Pál, az Ecostat igazgatója a magyar gazdaság 2002. évi fejlődéséről szóló tanulmányt ismertető szerdai sajtótájékoztatóján.
Megdől a mérleg
A folyó fizetési mérleg hiánya 2001-ben 1247 millió euró volt és a fizetési mérlegben végrehajtott utólagos korrekció ellenére megállapítható, hogy a gazdasági növekedés lassulása a külső pozíciók javulásával járt együtt. Az elemzők 2002-re a folyó fizetési mérleg hiányát 1,8 milliárd euróra becsülik, elsősorban a szolgáltatások egyenlegének romlása miatt.
Míg a GDP-t illetően egy nem túl rózsás első féléves eredményt korrigálhat egy jóval kedvezőbb második féléves fejlődés, addig az infláció esetében fordítottak az elvárások. A tanulmány szerint a fogyasztói árindex növekedése már az év középére eléri az 5,5 százalékot, majd az év második felében folyamatos stagnálás várható.
31 ezer új lakás
A felhalmozások és fejlesztések oldaláról közelítve a 2002-es kilátásokat, az Ecostat szerint a hazai gazdasági ágazatok többsége a dekonjunktúra mélypontját az év első negyedében éri el, ezt követően lassú és folyamatos fellendülési szakasz következik. A intézet szakéretői az egész évre vonatkozóan a hazai beruházások 5-5,5 százalékos bővülésével számolnak.
|
A főbb makrogazdasági mutatók alakulása 2000-2004 között (összehasonlító áras növekedéi index, százalék) |
||||||
| 2000 | 2001* | 2002** | 2003** | 2004** | ||
| Bruttó hazai termék (GDP) | 5,2 | 3,8 | 3,6 | 4,1 | 4,5 | |
| Lakossági fogyasztás | 4,1 | 4,3 | 3,9 | 3,6 | 3,7 | |
| Közösségi fogyasztás | 2,9 | 1,6 | 1,7 | 1,7 | 1,8 | |
| Állóeszköz-felhalmozás | 7,7 | 3,1 | 5,0 | 8,0 | 10,0 | |
| Bruttó felhalmozás | 7,9 | -0,6 | 4,7 | 7,0 | 8,5 | |
| Export | 21,8 | 11,1 | 7,7 | 9,6 | 10,5 | |
| Import | 21,1 | 8,4 | 8,3 | 10,0 | 11,0 | |
| Infláció | 9,9 | 9,2 | 5,9 | 4,5 | 4,0 | |
| Devizaárfolyam (Ft/euró) | 260,1 | 256,0 | 214,4 | 250 | 255 | |
| Folyó fizetési mérleg egyenlege a GDP százalékában | -2,9 | -2,1 | -2,7 | -2,9 | -2,8 | |
| Államháztartási egyenleg a GDP százalékában | -3,7 | -3,5 | -3,1 | -3,1 | -3,0 | |
|
Forrás: KSH, MNB ECOSTAT – Eco-line modell, 2002. március Megjegyzés: */ előzetes, várható; **/ ECOSTAT prognózis |
||||||
Az ingatlan-beruházók múlt év teljesítménynövekedése után a szakma 2002. első fél évére is kedvező eredményeket prognosztizálhat, amit a lakossági építkezések, valamint az ipari, a kereskedelmi és a szolgáltatási építmények iránt mutatkozó bővülő kereslet indokol. Az önkormányzatok több mint fele az idei évre jelentős közműfejlesztéseket, beruházásokat tervez, így a bővülést jellemző ingatlanindex értéke 6,2 százalékkal javult. A beruházók fele nem számol a bérleti díjak lényeges változásával, a lakások száma várhatóan 31 ezerrel nő.
Olvassa el……korábbi írásainkat:
•GDP-növekedés – mi lesz, magyar modell?
•Egyre bizakodóbbak a hazai vállalatok
•Nyolcszázalékos exportbővülésre számít a kormány
•Többet keresünk – többet is költhetünk?
•Az üzleti szféra bizakodik, a lakosság kételkedik
Ipari függőség
2002-re az ipar termelési és értékesítési kilátásainak a megítélése sok bizonytalanságot tartalmaz. A bizalmi indexek alapján arra lehet következtetni, hogy a magyar ipari kivitel piacán az Európai Unióban a várt élénkülés a második negyedévben bekövetkezik, és a korábbi elemzések alapján valószínű, hogy a nemzetközi konjunktúra hatása hozzánk két hónapos késéssel jut el.
A belföldi turizmus nem bírta ellensúlyozni a nemzetközi vendégforgalom visszaesését. Az Ecostat szerint a magyar turizmus fejlődését 2002. első fél évében a 2001-es bázisidőszakhoz képest elmaradó kereslet, az év második felében stabilizálódás fogja jellemezni. Feltehető, hogy az év első felében folytatódik a kiskereskedelem dinamikus növekedése, éves szinten azonban az elmúlt évnél alacsonyabb, 4,5 százalékos kiskereskedelmi forgalombővülés prognosztizálható.
Belyó Pál felhívta a figyelmet arra, hogy a nagyvállalatoknak nincs miért aggódniuk, inkább a kis- és középvállalatok élete lehet kicsit nehezebb 2002-ben. Ennek oka a fejlesztésre vonatkozó források hiánya, a bérköltségek emelkedése és a forint felértékelődése.
