Török Gábor tétele volt a választás előtt, hogy a Mi Hazánk indulása többet árthat a Fidesznek, mint amekkorát a DK-é vagy az MKKP-é a Tiszának. Valóban így történt: a Demokratikus Koalíció és a Kétfarkú Kutya Párt lényegében megsemmisült, előbbi épphogy megugrotta az egy százalékot, utóbbinak pedig még ez sem jött össze, így vissza kell fizetniük az állami támogatást, miközben a Mi Hazánk a magas részvétel ellenére stabil kispárt maradt a parlamentben, ugyanakkora, 6 fős frakcióval lesz jelen a törvényhozásban, mint az előző ciklusban.
A Tisza mindenképp megnyerte volna a választást, hiszen a listás szavazatok több mint felét megszerezte, és olyan kerületekben tört az élre, ahol még a számukra igen kedvező közvélemény-kutatási adatok alapján sem gondoltuk, hogy esélyesek a győzelemre, ám a kétharmados többség talán elkerülhető lett volna, ha a Mi Hazánk és a Fidesz koordinál az egyéni választókerületben. Ám Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke a választás közeledtével a pártjára helyeződő egyre nagyobb nyomás ellenére is kitartott amellett, hogy jelöltjeik nem kívánják segíteni egyik nagy pártot sem az indulásukkal vagy a visszalépésükkel, a saját útjukat járják, sőt lapunknak azt vetítette előre, hogy a Fidesz leépülése miatt a következő évek a Tisza és a Mi Hazánk küzdelméről szólnak majd.
A nemzeti radikális véleményformálók, mint a Kárpátia frontembere vagy a Budaházy-testvérek vélhetően érezték a veszélyt, mivel arra buzdították a sajátjaikat, hogy osszák meg a szavazatukat, és listán a Mi Hazánkra, egyéniben a fideszes jelöltre ikszeljenek. Természetesen az egyéni választókerületi eredmények alapos tanulmányozása nélkül nem tudhatjuk, hogy hányan hallották meg a hangjukat, és szavaztak taktikusan két irányba, mindenesetre a Fidesz szolgálatában álló média minden tőle telhetőt megtett annak érdekében, hogy felhangosítsa a hangjukat.
