A kormányzati informatika egységessé tételét, illetve a kormányzati elektronikus gerinchálózat továbbépítését sorolta a legfontosabb teendők közé Baja Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal civil kapcsolatokért felelős államtitkára az Országgyűlés Informatikai és Távközlési Bizottságának csütörtöki ülésén. Az államtitkár a feladatok közt a kormányzati intranet létrehozását, az egységes adatvagyon-gazdálkodást és az ugyanolyan szoftverekből álló egységes irodai környezet kialakítását említette. A kormányzati portál fejlesztésének céljai közül a látogatottság növelését emelte ki.
Kitért az EU-csatlakozásból fakadó feladatok felgyorsítására, illetve a kormányzati levelezési rendszer korszerűsítésére is. A kormányzati informatikával foglalkozó hivatal hatásköréről szólva elmondta: az érintett szervek nem dönthetnek nélkülük az 50 millió forintnál nagyobb szoftver, illetve a 100 millió forintot meghaladó hardver beszerzésekről.
Baja Ferenc beszámolt arról, hogy a kormányzati informatikával foglalkozó hivatalban nyolcvanan dolgoznak, ebből harmincan az előző ciklus alatt létrehozott Informatikai Kormánybiztosságtól maradtak a szervezetnél. Közölte: a hivatal 8,5 milliárd forintból gazdálkodik. Baja elmondta azt is, hogy a kabinet pénteki ülésén várhatóan tárgyalnak majd a készenléti szervek működését segítő digitális rádió-távközlési rendszer, a Tetra jövőjéről is.
Ajánlott videó
- 13:31 Hernádi Zsolt felajánlotta a Mol külön támogatását a tiszaújvárosi robbanásban elhunyt dolgozó családjának
- 13:17 Készült egy újabb Facebook-alapú alkalmazás, amivel a Reddit babérjaira törne a Meta
- 13:17 Wolf Kati: A nevemmel való pályázásról nem tudtam, és mérhetetlenül felháborít, hogy visszaéltek vele
- 13:11 „Mélyen belül érzem, hogy itt az idő” – hivatalos, hogy Guardiola tíz év után elköszön a Manchester Citytől
- 13:04 Rolleres baleset Óbudán: a zebrán elütött, válságos állapotban lévő idős férfi gyermeke szerint nem jók az apja esélyei
- 13:01 Benczes István, Rosta Miklós: Mi hozhatná el a rendszerváltás élményét az egyetemek falai közé?
- 12:55 Több felső vezető és operatív vezető távozott a Libritől
- 12:53 Nem engedik ki a gyerekeket az udvarra, zárt ablakok mögött folyik a tanítás egy tiszaújvárosi iskolában a délelőtti robbanás miatt
- 12:31 Ilyet gólt sem láttunk még: a felső kapufán pattogó labda okozta a kapus és csapata vesztét
- 12:23 Gigahiány: április végére az éves költségvetési hiány több mint 91 százalékát hozta össze az Orbán-kormány
- 12:13 Tilda Swintontól megtudtuk, mi fontosabb a tehetségnél, és hogy miért politikai eszköz a mozi
- 12:09 Az imaterembe költözhet a sajtó a Parlamentben, hogy az újságírók az ülésteremhez közelebb legyenek
- 12:02 Egy évre felfüggeszti bizonyos műtrágyák vámját az Európai Unió
- 11:54 Gelencsér Tímea és vőlegénye kénytelenek voltak különköltözni
- 11:50 Rogán utolsó NER-es osztogatásai: a BRFK Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya is nyomozni fog
- 07:22 Róna Péter: Sulyok Tamás a Fidesz-szabályai alapján is leváltható
- 10:45 Alig kezdődött el a parlamenti munka, a Fidesz máris végrehajtott egy sor cserét a bizottságokban
- 05:30 Kvíz: Mi történik a testünkkel alvás közben? – 10 kérdés, amivel tesztelheted a tudásod
- 09:58 Erős Antónia: Este nyolckor hazamegyek, ne kelljen még egy háromfogásos vacsorát összedobnom
- 21:30 Megszűnik a NEAK, ismét Országos Egészségbiztosítási Pénztár lesz a neve, a vezetőjét is bemutatták
- 09:25 Orbán Anita egy esetleges Lavrovval folytatott találkozóról: „Ha lesz mit megbeszélni, biztosan lesz ilyen találkozó. Miért ne lenne?”
- 19:45 Beismerte a roma önkormányzat elnöke, előre megírt szöveget olvastattak fel vele a Lázárinfón a WC-kefés botrány után
- 03:27 „Csak gúnyt, megvetést és állandó támadást kaptunk” – szívfájdító nyilatkozatot adott a csíkszeredai klub elnöke
- 10:31 „Országos jogvédő hálózatot” indít a Fidesz
- 12:09 Az imaterembe költözhet a sajtó a Parlamentben, hogy az újságírók az ülésteremhez közelebb legyenek
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
