Élő Közélet

Magyar Péter Debrecenben: A Tisza Párt elleni hamis zászlós műveletre készülhet a Fidesz a választáson

Kőrös Gábor / 24.hu
Kőrös Gábor / 24.hu

A Tisza vezetője Debrecenben, a Fidesz fellegvárában tartotta kampányzáró beszédét.

A beszéd legfontosabb pontjai:

  • Számos konkrét információt hallottak arról, hogy a Fidesz milyen választási csalásokkal és hamis zászlós műveletekkel készül holnapra. Az egyik konkrét: szerinte Simon Miklós (akinek 18 éve jegelt ügyét az Alkotmányvédelmi Hivatal nem találta kockázatosnak) és felesége, Rizsák Ildikó Nyírbogát polgármestere (aki egyenként hazugozta A szavazat ára film szereplőit fórumán) tiszás táblákkal és matricákkal teli autóval követ majd el választási csalást.
  • Létrehozták a tisztaszavazas.hu oldalt, ahol választási csalásokat lehet bejelenteni.
  • Csák László, Tompa Enikő és Tárkányi Zsolt képviselőjelöltek is beszédet mondtak.
  • Új alkotmányt terveznek, amit népszavazás erősít majd meg.
  • Azonnal vizsgálatot kezdeményeznek Szijjártó Péter ellen.

Orbán Viktor beszédéről itt írtunk.

jelöltek országosan budapesti jelöltek országos listák statisztikai adatok

Vastaps és „árad a Tisza!” – így zárult az országjárás utolsó eseménye

Az országjárás utolsó állomásán Magyar Péter megköszönte mindenkinek, aki támogatta őt ezen az úton. Vastaps és közös skandálás következett:

árad a Tisza, árad a Tisza!

A szokásos kézmegfogás és kézfeltartással ért véget az esemény.

Kőrös Gábor / 24.hu

Nézz a fiadra, nézz a lányodra, gondolj a hazádra és szavazz a Tiszára!

– mondták együtt az emberek, majd teli torokból szólt a Kossuth-nóta Debrecenben az Egyetem téren.

Magyar Péter Debrecenben: Remélem, hogy előnyömre változtam az elmúlt két évben

Lezárva ezt a két éves szolid kampányt szeretném mindenkinek, a családomnak, a gyerekeimnek, a kollégáimnak, a több mint 50 ezer önkéntesünknek és minden magyar embernek azt a sok kedves szót, ötletet megköszönni. Remélem, hogy előnyömre változtam és be tudom váltani a belém vetett bizalmat. Ezen fogok dolgozni az év minden napján. Köszönöm, köszönöm, köszönöm. Talpra magyar, hí a haza, itt az idő, most vagy soha. Rabok legyünk vagy szabadok, ez a kérdés válasszatok. A magyarok istenére esküszünk, esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk

– zárta beszédét Magyar Péter.

Kőrös Gábor / 24.hu

Magyar Péter Debrecenben: Simon Miklós és Nyírbogát polgármestere tiszás táblás és matricás autóban követ majd el választási csalást

Hamis zászlós műveletek sorát fogják elvégezni az orosz ügynökökkel egyeztetve, az ő tanácsukra. Tiszás aktivistának öltözve akarnak majd behatolni a választókörökbe. Innen is jelzem, hogy a tiszások ilyeneket nem tesznek. A tiszások két éve megmutatják Magyarország szebbik, emberségesebb, mosolygósabb arcát. Minden erőszakra békével reagáltunk. Kérdezem én: kinek az érdeke egy ilyen hamis zászlós művelet? Miért lenne ez a Tiszának érdeke? Holnap a rendőrök járjanak el az esküjük szerint. Pontos tudomásunk van arról, hogy nemcsak Barcsa Lajos bűnöző egyeztetett a roma vezetőkkel a csalásokról, hanem ezt teszik mások, elsősorban Szabolcsban és Hajdúban. Ezt teszi Simon Miklós és a felesége is, Nyírbogát polgármestere, akik arra készülnek, hogy holnap gépkocsikba tiszás táblákat és matricákat tesznek és ezekkel a gépkocsikkal szerveznek választási csalást. Ne tegyétek, mert tudunk róla és le fogunk leplezni

– mondta Magyar.

Magyar Péter Debrecenben: Senkinek nem javaslom, hogy Kubatov, Rogán vagy Lázár helyett börtönbe menjen

Rengeteg feladatunk van. Több mint 50 ezer önkéntesünk dolgozik másfél-két éve, embertelen munkát végeztek. Nélkületek sehol nem lennénk, de nektek köszönhetően a Tisza ezt a választást meg fogja nyerni. Tudom, hogy sokan fáradtak vagytok, ami teljesen természetes. Teljesen mindegy, hány méterrel vezetünk az ellenfél előtt, mert lehet, célfotó dönt majd egyes körzetekben. Azt kérem mindenkitől, tegyétek oda magatokat, segítsetek, őrködjetek, beszéljetek, kopogtassatok, hogy édes legyen a győzelem. Legyen egy nagy magyar karnevál, de ezért dolgozni kell. Pontosan tudjuk, hogy a Fidesz szervezett választási csalásokra készül országszerte. Láttuk már A szavazat ára című filmben, hogy mit tesznek, milyen aljasságra képesek. Szeretném jelezni, hogy szavazatot vásárolni vagy kizsarolni fenyegetéssel, közmunka elvételével, tűzifa elvételével, vagy gyerekek elvételével nagyon súlyos bűncselekmény. Ahogy szavazatot lefotózni, lefotóztatni, élelmiszert, pénzt ígérni vagy adni szavazatért. Súlyos börtönéveket lehet érte kapni. Holnap van az a nap, amikor minden magyar embernek ugyanannyit ér a szava, mint nekem vagy bárkinek. Ti most beleszólhattok a hazátok sorsába. Senki ne adja el vagy át a szavazatát. Ennek a hatalomnak vége van, holnap rendszer váltunk. Nem kell félni már polgármesterektől, szervező emberektől. Senkinek nem javaslom, hogy Kubatov, Rogán vagy Lázár helyett börtönbe menjen. Mindenki egyedül lesz a szavazófülkében a saját lelkiismeretével. Azt kérem, mindenki gondolja át, hogy érdemes-e egy napi előnyért, tízezer forintért, egy élelmiszercsomagért eladni ezeknek az embereknek a jövőt. Létrehoztuk a tisztavalasztas.hu oldalt, ahol az észlelt választási csalásokat lehet bejelenteni.

– mondta Magyar.

Tompa Enikő beszéde kapta a legnagyobb tapsot Debrecenben

Hosszú tapsot és nagy üdvrivalgást kapott Tompa Enikő, a Tisza Párt jelöltje Hajdú-Bihar megye 2-es választókerületében. Tompa megígérte, hogy a parlamenti bársonyfotelekig viszi a Hajdú-Bihar megyei emberek hangját.

Beszédét még Magyar Péter is megsüvegelte, azt fűzte hozzá:

na, így beszél az, aki nem szavazógombnak megy a Parlamentbe!

Magyar Péter Debrecenben: A Tisza női jelöltjei nem félnek az őszülő halántékú maffiózóktól, sőt

Óriási öröm számomra, hogy a Tisza jelöltjei között rengeteg bátor magyar nő van. Akik nem félnek az őszülő halántékú, megszürkült, a közponztolvajlástól elfáradt maffiózóktól. Nemhogy nem félnek, ők mutatják meg ezeknek az embereknek, hogy hol lakik a magyarok istene. Örülök, hogy itt Hajdú-Bihar megyében egy ilyen bátor magyar hölgyet, egy rettenthetetlen, de mellette emberséges hölgyet, Tompa Enikőt indítjuk

– mondta Magyar.

Az Egyetem tér mindig szép volt, de ennél szebb még sose. Gombóc van a torkomban. Szimbolikus számomra a mai nap, mert első perces Tiszásként utolsóként állhatok ezen a színpadon ma a kampány során. Felemelő és megható látni, hogy eljöttetek ti, rendszerváltást akaró hétköznapi hősök. Akik naponta küzdötök a megélhetés terhével, a járhatatlan, kátyús utakkal, a kimaradó buszokkal, a megfizethetetlen albérletárakkal, a kórházi várólistákkal, a fojtogató levegővel, a gyűlölettel, a riogatással, a végletekig megosztott közbeszéddel. Hogy nincs beleszólásotok a döntésekbe, hogy mások mondják meg, kik vagytok, kiről mit gondolhattok. Én is egy ilyen hétköznapi hős vagyok. Ez volt a motivációm, amikor önkéntesként csatlakoztam Magyar Péterhez és a Tiszához két éve. Állami tisztviselőként nem tudtam már lojális lenni az államhoz. Pedig nem vágyunk sokra: csak annyit szeretnénk, hogy az állam és annak szervei értünk dolgozzanak és működjenek a közszolgáltatások. Hogy tisztességesen meg lehessen élni, hogy a megosztottság helyét az összefogás vegye át. Hogy nyugalomban éljünk és ne csak túléljük a mindennapokat.

Sokan személyesen ismernek. Mások már képviselőjelöltként ismertek meg. Nem volt könnyű a hétköznapi életből politikai influenszerré válni. Hitet és reményt adtunk arra, hogy a politika lehet szép, emberséges, lehet a miénk, hétköznapi debreceni embereké. Városunk az elmúlt években az ígéretek földjévé vált. A politika eltávolodott tőlünk és nem szolgál, hanem diktál. Mi, debreceniek korszerű pályaudvarokra, fejlett tömegközlekedésre, jó levegőre, tiszta vízre, élhető és egészséges városra vágyunk.

– mondta Tompa Enikő.

Egy dolgot megígérhetek. Sosem felejtem el, hogy honnan jöttem. Azért vagyok itt és kérem a bizalmatokat, hogy elvigyem a hangotokat a parlamenti bársonyfotelekig. Ígérem, hogy ez a hang erős lesz és tetteket követel és Hajdú-Bihar nyelvén szól bele a döntéshozatalba. Köszönöm nektek és a tiszások nagy családjának, hogy ma itt állhatok. Nincs már mitől félnünk, nincs már hova hátrálnunk, holnap engedjünk végre friss levegőt a magyar közéletbe, voksoljatok a rendszerváltás mellett. Fogadjuk meg itt, együtt, hogy Debrecen nemet mond az újkori földesuraknak és a szabadság őrvárosa lesz, mint egykor. Holnap népszavazás lesz kelet vagy nyugat, kínai gyarmat vagy magyar érdek. Debrecent lépésről lépésre, tégláról téglára vesszük vissza.

Magyar Péter Debrecenben: Fiatalok, beszéljetek a nagyszülőkkel – jobban szeretnek titeket, mint ahogy hisznek ennek a hazug propagandának

Kedves fiatalok, ti most a történelem főutcáján jártok, írjunk együtt történelmet. Beszéljetek holnap a szülőkkel, nagyszülőkkel, mondjátok el, hogy itt szeretnétek maradni, kérjétek meg őket, hogy segítsenek. Szerintem sokkal jobban szeretnek ők titeket, mint amennyire hisztek ennek a hazug propagandának. Nem tudjuk, hány szavazat dönt egyes mandátumok sorsáról, lehet, hogy száz, lehet, hogy csak kettő. Mindenkinek el kell menni. Nincs annál meghatóbb, mint olyan üzeneteket kapni, hogy több tízezer honfitársunk tart most Magyarország felé külföldről, hogy szavazhasson, mert érzi, tudja, hogy a hazája bajban van. Dugók álltak Ausztria felől Magyarországra. Köszönjük nekik

– mondta Magyar.

Kőrös Gábor / 24.hu

Csák László Decemberben: Egy olyan országot fogunk építeni, ahol mindenki elmondhatja a véleményét félelem és negatív következmények nélkül

Mi nem közvélemény-kutatást, hanem választást szeretnénk nyerni és erre mindenkire szükség van.

– konferálta fel Magyar Péter a Hajdú-Bihar 3-as OEVK jelöltjét, Csák Lászlót.

Ez nem semmilyen látvány, ezt mindenkinek látnia kellene innen. Hála és köszönet. Végtelenségig ismételgethetném ezeket a szavakat, akkor is kevés lenni.

Tudnotok kell, hogy nélkületek nincs siker és nincs győzelem. A siker kulcsa ti vagytok. Minél többen vagyunk, annál biztosabb a siker. Holnap legyünk minél többen és még annál is többen, hogy biztos legyen a győzelem. Miért vagyunk itt? Mert közösek a céljaink. Emberséges és működő Magyarországot fogunk építeni, megcsináljuk a rendszerváltást és lebontjuk a Fidesz hatalmát. Egy olyan szabad és demokratikus országot fogunk építeni, ahol mindenki nyugodtan elmondhatja a véleményét félelem és negatív következmények nélkül. Anélkül, hogy elveszíteni az állását vagy ki lenne téve lejáratásnak, zaklatásnak. A szabadság ott kezdődik, ahol a félelem véget ér. És április 12-én véget ér a félelem Magyarországon, mert 2026 a változás éve lesz. Holnap nemcsak szavazni megyünk el, hanem a jövőnkről fogunk dönteni, hogy beletörődünk-e abba, ami jelen van vagy változtatunk rajta. A változás nem jön el magától, azért tenni és cselekedni kell. Nem állhatunk meg egy pillanatra semi, mert minden tőlünk telhetőt meg kell tenni a győzelemért. Azt kérem mindenkitől, hogy az utolsó órákban is beszélgessen rokonaival, szomszédjaival, barátaival és győzzék meg őket, hogy szavazzanak a Tiszára. Álljunk ki közösen a jövőnkért, a rendszerváltásért

– mondta Csák.

Tárkányi Zsolt Debrecenben: Holnap leváltjuk a földesurainkat

Csodálattal és talán némi irigységgel néztem arra a generációra, amelynek megadatott, hogy leválthasson egy olyan rendszert, aminek egy dolog nem volt soha fontos, az ember. 1989-ben Magyarország megszabadult egy olyan rendszertől, ami soha nem működött úgy, ahogy azt a benne élők szerették volna. Egy rendszertől, amely nem becsülte a tudást, a szakértelmet, helyette csak egy dolog volt fontos, a rendszerhez való lojalitás. A rendszer, ami lábbal tiporta az emberek vágyát, hogy európai szabad országban élhessenek. Én 10 évvel a rendszerváltozás után lettem gimnazista és amellett, hogy bámulattal néztem azokat, akik részesei voltak annak, én biztos voltam abban, hogy én nem leszek már része egy rendszerváltásnak. Sajnos fiatalon rá kellett jönnöm, hogy tévedtem. Mi, magyarok a szabadság népe vagyunk és Debrecen az otthonunk, a magyar szabadság őrvárosa. Nekünk nincsen folyónk, tengerünk, védelmező hegyláncaink, mi csak egymásra számíthattunk a történelem folyamán, de egymásra mindig. Április 11-e van, Debrecen napja. 333 év telt el azóta, hogy ezen a napon szabad királyi városi rangot kapott Debrecen.

– mondta a Hajdú-Bihar 1-es OEVK jelöltje.

Kőrös Gábor / 24.hu

Szabad királyi városként véget ért a debreceniek függősége a földesuraktól. Valami ilyesmi történik holnap is. Amikor végignézek a tömegen, tudom, hogy a Tisza által a debrecenieknek ajánlott szövetség bírja a városiak többségének elfogadását. A közmeghallgatáson a köz újra megjelenhet, a jogszabályokat mindent be fognak tartani és az illetékesek újra szabad kezet kapnak, hogy azt be is tartassák. Kínaiul nem tudok, de azért ezt valaki fordítsa majd le nekik. Kevesebb mint 12 óra, ennyi van hátra a szavazásig – hétfőn már egy új, mosolygós, derűs városra ébredünk.

Magyar Péter Debrecenben: Aki közpénzt elemel, Szabó Bencékkel és Pálinkás századosokkal találja magát szembe

Április 13-ától Magyarország demokrácia lesz, de nem illiberális, népi, hanem egyszerűen demokratikus jogállam, így szimplán. Erre kérünk tőletek felhatalmazást. Értem és érzem a felelősségem, ami napról napra egyre nagyobb. Senkinek sem fogom hagyni, sem tiszásnak, sem másnak, hogy ezt az óriási reményt, hitet, várakozást, amit jelenleg látunk a szemetekben, azt valaki lerombolja. Ha bárki akárcsak egy forint közpénzt elemel, az velem és a már függetlenné váló magyar igazságszolgáltatással, a Szabó Bencékkel, Pálinkás századosokkal találja magát szembe. Nagyon jól nézünk ki: nemcsak árad a Tisza, de országszerte ki is öntött és holnap az egész Kárpát-medencét meg fogja tölteni. Ti is látjátok, hogy a Tisza készen áll a kormányzás átvételére. Van programunk, amit valódi, igazi szakemberek írtak. Van 106 fantasztikus jelöltünk, ha engem nem számolunk, az is 105. Nem szavazógombok lesznek, hanem valódi képviselők, a ti hangotok, a világ legszebb épületében, a magyar parlamentben. Van köztük tűzoltó, művész, gazda, vállalkozó, jogászok, közgazdászok, iskolaigazgatók – mind, mind bátor, tisztességes hazafi, akik nemcsak most állnak itt veletek, de itt lesznek a következő négy évben is. Akik valóban ki fognak állni az érdeketekért, akkor is, ha egy szennyező kínai vagy dél-korai multi ellen kell megtenni.

– mondta Magyar.

Mind a hat hajdú-bihari választókerületben nagyon komoly győzelmi esélyekkel indulunk. Külön öröm lesz meglátni számomra meglátni holnap az eredményt, az őszülő halántékú maffiózók arcát látni, amikor látják, hogy a Tisza elviszi mind a hat választókerületet. Azt hitték a Kósa Lalik, a Papp Lacik, hogy bármit megtehetnek veletek, ti akkor is a fideszre fogtok szavazni. Hát nem, holnap erős üzenetet küld Hajdú-Bihar megye ennek a korrupt maffiakormánynak. Nagy öröm számomra, hogy a Hajdú-Bihari 1-es választókerületben Tárkányi Zsolt lesz, fogadjátok szeretettel!

Szijjártó Péter felelősségre vonása, a Szőlő utca-botrány feltárása – ezeknek az ígéreteknek tapsoltak leginkább

Magyar Péter felsorolta a Tisza-kormány első beterjesztéseit, melyek között szerepelt többek között, a milliárdosok vagyonadója, a Vagyonvédelmi és Visszaszerzési Hivatal felállítása, és az is, hogy két ciklusban maximálják egy miniszterelnök hivatali idejét.

A legnagyobb üdvrivalgást a Szőlő utcai botrány feltárása, valamint az orosz befolyással kapcsolatban Szijjártó Péter személyes felelősségre vonása és elszámoltatása kapta.

Magyar Péter Debrecenben: Új alkotmány lesz, amit népszavazás erősít meg

Ha kell, elmegyünk értük Dubajba, Csádba és hazahozzuk a magyar emberek pénzét. A Tisza-kormány azonnal megszünteti a propaganda állami támogatását és a közmédia hírközlését. Nyilvánosságra hozzuk az Orbán-kormány titkos szerződéseit, titkos határozatait, a kormányülések emlékeztetőit. Minden olyan dolgot, amiről kiderülhet, hogy mit tett a hazánkkal, hogyan síbolta el a magyar vagyont ez az áruló embertelen hatalom. Az Orbán-rendszer kétharmaddal született, ezért igazán csak egy erős kétharmados felhatalmazással lehet megszüntetni. Tudom, hogy sokan féltek ettől a szótól, de ha valóban el akarjuk küldeni Orbán rendszerét, ha szét akarjuk szakítani ennek a maffiának a csápjait, akkor azt leginkább kétharmaddal lehet. Ha el akarjuk zavarni az orbáni bábokat, ahhoz nagy felhatalmazás kell. Tudom, hogy itt már a politikusok szava nem elég, ezért itt is mondom: amennyiben a Tiszát a magyar emberek milliói alkotmányozó többséggel ruházzák fel, a Tisza minden szakembert, pártot, magyar embert be fog vonni egy új alaptörvény kidolgozásába és egy új népszavazás erősíti majd meg.

– mondta Magyar utalva arra, hogy a Matolcsy-kör vonatokon menekíti a vagyonát Dubajba.

Magyar Péter Debrecenben: Azonnal vizsgálatot indítunk Szijjártó Péter ellen

Egy nap múlva, sőt, kevesebb mint 10 óra múlva megkezdődik a szavazás. És erről a hazáról fogunk szavazni. Nemcsak pártokat választunk, hanem egy jövőt. Választunk az európai és szabad Magyarország és Orbán Magyarországa között. Amint megkapjuk a felhatalmazást, a Tisza beterjeszt egy költségvetést, ami nem homokra és délibábra épül, hanem valóságra épül. Az ország haladéktalanul csatlakozik az európai ügyészséghez. A Tisza megnyitja az ügynökaktákat, kivizsgáljuk az Orbán-kormány törvénytelen titkosszolgálati tevékenységét. Húsz évre visszamenőleg kivizsgáljuk a gyerekvédelem bűneit, kinyitjuk a bicskei pedofilbotrány aktáját. Azonnal vizsgálatot kezdeményezünk az orosz befolyásolásról és vizsgálatot indítunk Szijjártó Péter ellen. Felülvizsgálunk minden ingyenes vagyonátruházást, a nemzeti vagyon elkótyavetyélését és visszaszerezzük az eltékozolt állami vagyont. Vége van, elvtársak!

– mondta Magyar Péter, amire a tömeg hangosan skandálta, hogy „Vége van!”.

Magyar Péter Debrecenben: Nem arra kapott felhatalmazást Orbán Viktor, hogy egy orosz bábkormányt vezetve üljön bele Batthyány Lajos székébe

Nem arra kapott felhatalmazást Orbán Viktor, hogy egy orosz bábkormányt vezetve üljön bele Batthyány Lajos székébe. Arra szavazott sok magyar ember, hogy egy működő Magyarországot építsenek. Egy szabad, békés, európai Magyarországot építsenek, ami képes talpra állni, fejlődni, ami büszke magára, amire felnéznek a szomszédai és magukban még irigykednek is, hogy milyen jól megy ennek az országnak.

– mondta Magyar.

Kőrös Gábor / 24.hu

Sajnos nem ezt tették. 2006 óta kidobtak 20 éve az életünkből. Miközben egyesek, egy család ezer milliárdos lett, addig az ország nagy része betegebb lett, szegényebb lett, lemaradt. Minden hazánk felemelkedése mellett szólt, de Orbánék nem akartak felemelkedést, semmi jót, csak uralkodni akartak grófok, bárok, hercegek, Döbrögik akartak lenni. Kastélyon, jachtokon luxizni, rongyot rázni. Nem a Nagyállomást akarták ők fejleszteni, nem a Hajdú-Bihar megyei gazdákat támogatni, nem az oktatást, az iskolákat akarták rendbe tenni, a szegénységet felszámolni, nem elérhető, megfizethető bérlakásokat akartak építeni, hanem uralkodni ezen a népen. Nem okítani akarnak ők most sem, hanem hergelni. Ők nem szabad magyar polgárokat akartak, hanem alattvalókat akartak. Uralkodni akartak a magyarok felett, mint anno a szovjetek, az osztrákok és a török elődeik. De most a magyar nép újra választás elé került. 20 év után újra irányt adhatunk a hazánknak, újra megkaphatjuk a lehetőséget, hogy egy működő országot építhessünk közösen. Egy hazát, ami felemel, ahol a kormány minden állampolgárát képviselni.

„Európa, Európa!” – ezt skandálja leginkább a tömeg

Magyar Péter beszéde alatt eddig legtöbbször azt skandálták:

Európa, Európa!

A Tisza Párt elnöke szerint a vasárnapi választás tétje, hogy Magyarország Európához vagy Oroszországhoz fog-e tartozni a jövőben.

Ruszkik haza, ruszkik haza!

– ezzel fejezték ki egyértelmű véleményüket a tiszások Debrecenben.

Kőrös Gábor / 24.hu

Magyar Péter Debrecenben: Orbán Viktor a leggyávább ember, a 86 éves édesapja szoknyája mögé bújik

Holnap több évtized után visszavesszük a hazánkat. Mert nem arra adtunk felhatalmazást 16 éve Orbán Viktornak, hogy megszüntesse a jogállamot, hogy orosz ügynököket hívjon be az 1956-os forradalom után 70 évvel. 37 évvel azután, hogy még ő maga is a szovjet csapatok kivonását követelte Magyarországról. Hogy orosz érdekeket képviseljen nyíltan a magyar kormány.

– mondta Magyar, mire elkezdett zúgni a Ruszkik, haza!

A fideszes nagyszülők sem arra adtak felhatalmazást ennek a hatalomnak és az utcai harcosnak. Orbán Viktor a leggyávább ember, a 86 éves édesapja szoknyája mögé bújik, egyre kövérebb zebrák mögé bújik, nem mer kiállni 20 éve. Miniszterelnök úr, gyáva népnek nincs hazája.

Nem arra adtunk felhatalmazást Orbán Viktoréknak, hogy ellopjanak 20 ezer milliárd forintot a közösből a dinisztia. Hogy Orbán Viktor strómanja legyen Magyarország leggazdagabb embere, aki nem tud írni, olvasni, de még beszélni sem. Nem arra, hogy 20 milliárdos uradalmi birtokot építsen magának. Nem arra, hogy 1000 milliárdokat költsenek a pénzünkből szennyező multikra, amikkel szennyeztetik a levegőnket, a földjeinket, vizeinket, az ott dolgozók egészségét, a környéken élők egészségét, biztonságát. Nem arra, hogy a magyar katonákat távoli országokba küldjék meghalni. A Tisza-kormány a béke kormánya lesz, semmilyen nemzetközi konfliktusba sem magyar katonát, se fegyvert nem küldünk. A Tisza-kormány alatt nem lesz sorkötelezettség Magyarországon. Az, hogy ma béke van, az nem Barcsa Lajos, nem Széles Diána, Papp Laci vagy Menczer Tamás Facebook-posztjain köszönhető.

Magyar Péter Debrecenben: Az ország helye Európában van, volt, lesz

2003-ban ezen a napon szavaztunk az Unióba történő csatlakozásunkról. Ezt a döntést holnap meg fogjuk erősíteni, bármit is akar ez a hatalom, bárhova is akar minket vezetni. Bármit is tárgyal a szatelitpártjával, a Mi Hazánkkal. Holnap az emberek megerősítik, hogy az ország helye István óta Európában volt, van és lesz. Ők mehetnek, de mi maradunk.

– mondta Magyar.

Magyar Péter Debrecenben: Orbán Viktor leváltása csak az első lépés

Hatalmas a felelősségünk holnap. Bárhogy is dönt Magyarország, a holnapi nap és az ezt megelőző napok bekerülnek a magyar történelemkönyvekbe. Bekerülhetne úgy is, mint az utolsó esély, amit eljátszottunk, az utolsó válaszút, ami után hazánk végleg letér a gyarapodást, szabadságot jelentő útról. De mivel rajtunk múlik, április 12-e más miatt kerül be a könyvekbe. A győzelem, a magyar nemzet megújulásának napjaként vonul be a történelemkönyvekbe.

– mondta Magyar.

Kőrös Gábor / 24.hu

De a közös felelősségünk nem áll meg holnap. A feladat legalább ilyen nehéz lesz április 13-án hétfőn és utána is. A választás másnapján meg kell kezdenünk Magyarország újjáépítését, újraegyesítését. Április 13-án a választás győzteseként kezet kell majd nyújtanunk a többi honfitársunk felé, akik csalódottak lesznek, mert nem a magyar áll szemben a magyarral. Idén van a mohácsi vész 500. évfordulója és Mohács arra tanít minket, hogy ha nem tudjuk legyőzni a turáni átkot, akkor elveszhet a hazánk, akár másfél évszázadra is. És idén van az 1956-os forradalom 70. évfordulója. 56 arra tanít minket, hogy ha mi, magyarok összefogunk, akkor ez a csodálatos ország, ez a nemzet bármire képes. A mi dolgunk lesz az is, hogy begyógyítsuk a sebeket, amiket a politika, amit ez az aljas, embertelen, korrupt hatalom ejtett a hazánk testén, a családokon, a barátságokon.

A közös utunk holnap nem véget ér, sőt, a nagyja most kezdődik. A neheze április 13-án kezdődik. Megismerni és megismertetni azt az örökséget, amit a hazánkat kirabló janicsárhad hagyott ránk. Az aknák, a szerződések, a tönkre tett magyar költségvetés, az államkassza. Bármilyen nagy is a baj, mi együtt, magyarok meg fogjuk oldani, ki fogjuk húzni a hazánkat a hajunknál fogva ebből a slamasztikából. Nem állunk meg félúton. Orbán Viktor leváltása csak az első lépés. Egy fontos lépés, el kell végeznünk. A második a működő emberséges, európai és valóban szabad Magyarország megteremtése. Holnap egy népszavazás lesz a hazánkról. Több évtized után vissza tudjuk venni ezt a gyönyörű országot.

„Ha már itt vannak, nem lehet elküldeni őket” – debreceniek az akkumulátorgyárakról

Ha már itt vannak, nem lehet elküldeni őket, de ennél sokkal szigorúbb szabályok között kellene működniük.

– mondta egy debreceni férfi az akkumulátorgyárakról, amelyek központi szerepet kaptak a választási kampányban is, miután kiderült, hogy a kormány több éve tud arról, hogy a gödi Samsung-gyár súlyosan szennyezi a munkavállalóit és a környezetét.

Debrecen térségében épül a CATL-akkumulátorgyár, amelyet Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Magyarország „valaha volt legnagyobb beruházásának”nevezett, a 3000 milliárdos projekthez 88 millárd forint állami támogatást tett hozzá a kormány.

A Debrecenben lakó Zsolt szerint

sokkal szigorúbb szabályozás bevezetésével kellene rendet tenni az akkugyárak ügyében.

Szerinte amelyik nem felel meg ezeknek, azt be kell zárni.

Debreceni egyetemisták azt mondták,

most már nem lehet mit kezdeni azzal, hogy itt vannak a gyárak, de mi soha nem akarnánk ott dolgozni.

Szerintük olyan rossz hírneve van már az akkumulátorgyáraknak, hogy teljesen új szabályozás kidolgozása kellene ahhoz, hogy visszatérjen az emberek bizalma feléjük.

Ehhez

egy önálló Környezetvédelmi Minisztérium felállítását várná el a Tisza-kormánytól.

– mondták.

Magyar Péter Debrecenben: Mára egy a nemzet, egy a zászló

Visszadtuk az örömöt és a büszkeséget, amit a kokárda viselése jelent. Többé nem engedjük, hogy bárki jogot formáljon arra, hogy megmondja, hogy ki az igazi magyar, kit illetnek a nemzeti jelképeink, kinek van joga büszkének lenni a magyarságra. Aki magyarul gondolkodik, magyarul álmodik, az magyar ember. Aki József Attilát vagy Radnótit, Petőfit vagy Márai Sándort olvassa, az magyar ember. Függetlenül abban, kire szavaz, miben hisz, kit szeret. Két év alatt elérhettük, hogy nem egyetlen oldal sajátítja ki a politikai képviseletüket a cigányságnak, a határon túliaknak. Mára egy a nemzet, egy a zászló. Köszönöm nektek.

– mondta Magyar.

Óriási utat jártunk be két év alatt. Mindig is sokan voltunk, de nézzetek körül, ilyen sokan még nem voltunk. Mi nem egy aprócska térre buszoztatunk embereket, mi a legnagyobb térre jövünk. Hogy egy klasszikust idézzek, akitől holnap búcsúzunk: még soha nem néztünk ki ilyen jól. Igaz az is, hogy elnézve az akkori, két évvel ezelőtti felvételeket, én is egy kicsit másképp néztem ki, mint ma. De valójában nem láttam és láthattam előre, hogy mire vállalkozom. Annyit tudtam, hogy mennem kell előre, nem szabad megállni vagy visszafordulni. Tudtam, éreztem, hogy a hazámnak változásra van szüksége és éreztem, hogy ez az ország ennél sokkal többet érdemel. Tudtam a bajt, de a nagyságát még én sem sejtettem. 2024 áprilisa óta több mint 700 magyar településen jártam, volt, ahol hatszor, hétszer. Sok százezer emberrel beszéltem vagy fogam kezet. Meghallgattam rengeteg megrázó, szomorú és vidám történetet. Meghallgattam, hogy mi bántja a legkisebb települések lakóit, hogy mit remélnek. Belenéztem a nyomor és a reménytelenség szemébe is. Láttam a düledező vályogházakat, a több százezer magára hagyott üres épületet. Láttam a tanítani akaró tanárokat, a nyomozni akaró rendőröket. Emellett láttam a reményt, a hitet, a tenni akarást, a kurázsit. Érzem a változás mindent legyőző erejét. Ez az ország egy emberséges, működő, valóban szuverén, szabad országot akar.

Ma egy olyan ember áll előttetek, akit ez a hosszú út megváltoztatott. Változtam a rengeteg történet, érzelem, ölelések, imák, a rengeteg probléma és a rengeteg szeretet hatására és által is. De szerintem a változás az nem szégyen, hanem éppen hasznos, egy hasznos erény. Úgy érzem, mind a közösségünk, mind a jelöltjeink, mind jómagam készen állunk a feladatra. Magyarnak lenni egy csoda, az országot vezetni pedig egy különleges kitüntetés.

Magyar Péter Debrecenben: Megváltoztattuk, miről szól a politika

Holnap le fogjuk győzni az állampártot, a Fideszt és meg fogjuk szabadítani gyönyörű hazánkat mindattól, amivel a Fideszes hatalom eddig mérgezte. A korrupciótól, a kivagyiságtól, a hazugságtól és az elszegényítéstől. Mi vagyunk a legerősebb politikai erő. De hiszek abban, hogy nem ez a legfontosabb, ami történt velünk az elmúlt két évben. Ami igazán fontos, hogy két év alatt mi, együtt, közösen meg tudtuk változtatni azt, hogy miről szól a politika. A politika ma már nem egyenlő a propagandával, üres sajtónyilatkozatokkal, politikusok üres színházával. Politika, amikor egy közösség megszerveződik, tűzifát visz, amikor együtt dolgozunk az árvíznél és mi ennél is többet tettünk. Ami itt, Debrecenben elkezdődött két éve, ma már a valóság. Visszaadtuk a magyar nemzeti szimbólum, a csodálatos magyar zászló becsületét. Két nemzeti ünnepünk között nem kell, hogy ez a zászló a padláson porosodjon és nem lehet, hogy egy politikai rendszer a jövőben kisajátítsa.

– mondta Magyar.

Kőrös Gábor / 24.hu

Magyar Péter Debrecenben: Két éve kinevettek minket, ma már nem nevetnek

Két éve nemcsak a fideszesek, hanem a fővárosi megmondóemberek, a mindenhez értők, a mindent megmagyarázók megmosolyogtak. Kinevettek minket, amikor azt mondtuk, mi leszünk az ország legerősebb politikai ereje. Amikor azt mondtuk, kell sok ezres tüntetéseket, rendezvényeket tartani a nagyvárosokban. Kinevettek, amikor azt mondtuk, országot járunk. Kinevettek, amikor azt mondtuk, a politika nemcsak Budapesten, hanem szerte Magyarországon történik. Debrecenben, Sopronban, Komlón vagy éppen Sajószentpéteren. És most nézzetek körül, ez maga a politika. Mi mindenné vált mára a politika. Ma már nem nevetnek ki minket, ma már mindenki látja, hogy mi együtt mindenre képesek vagyunk. Hányszor hallottuk korábban, hogy a vidék, a falu a fideszé. Hogy a megyeszékhelyek a fideszé. Hogy a közmunkás szavazata, a vallásos emberek szavazata a Fideszé. Mintha bármilyen magyar település vagy bárki politikai meggyőződése egy párt tulajdona vagy hitbizománya lehetne. A döntésünk, hogy hogyan szeretnénk élni, boldogulni, az nem egy párté, nem a Fideszé, nem a hatalomé. Ezt a döntést mi holnap sok millióan a kezünkbe vesszük és megmutatjuk, hogy a nép szava az Isten szava.

– mondta Magyar.

Magyar Péter Debrecenben: Az első ciklusban felújítjuk a Nagyállomást

Április 11-e van, Debrecen városának napja, kezdte beszédét Magyar Péter. 1693-ban ezen a napon írta alá Lipót király a kiváltságlevelet. Isten éltesse Debrecen városát és minden debrecint.

Hadd jelentsem be, hogy az oly régóta ígérgetett felújítás a Tisza-kormány kiemelt prioritásai között lesz, az első ciklusunkban elvégezzük a Nagyállomás teljes rekonstrukcióját

– mondta Magyar, ezt éljenzés követte.

Két éve sok minden kezdődött el itt minden, a Nagytemplom előtt. Az anyák napi eseményünkön először mutattuk meg igazán a bennünk lévő erőt. Először skandálták tízezrek, hogy árad a Tisza. Először énekeltük először a Tavaszi szél vizet áraszt nótánkat. Ma már tudjuk, hogy az a nap fordulópont volt.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik