[FN, origo] Két személy is hívott le adatokat az APEH számítógépes rendszeréből politikusokról, újságírókról, magánszemélyekről és cégekről. Az egyik lekérdező egy elnöki tanácsadó volt. A másik pedig valószínűleg az az ember, akitől a Defendhez szivárogtak az adatok. Az APEH rendszerében az úgynevezett hosszú bájtok éjszakájának nyomait keresve olyan információk derültek ki, miszerint egy volt elnöki tanácsadó kódjával több mint száz adózó adatait kérdezték le indokolatlanul az adóhatóság számítógépes rendszeréből - közölte csütörtökön Király László György a hivatal elnöke. Politikusok, újságírók, magánszemélyek és cégek adatai is vannak azok között, akiknek adatait lekérdezték Simicska Lajos elnökségének idején. A hivatal az érintett tanácsadó ellen fegyelmi eljárást kezdeményezett, mivel felmerülhet a jogosulatlan adatkezelés vétsége. A lekérdezések ugyan törvényesek voltak, de nem a megszokott módon folytak. Az elnöki tanácsadó 1999 májusától hívta le az adatokat az adóhatóság rendszeréből, a hosszú bájtok éjszakája pedig a feltételezések szerint vagy 1998 augusztus közepén, vagy november elején volt. A két ügy között egyelőre nem találtak összefüggést. Az érintett adózók listáját az APEH átküldi a pénzügyminiszternek, és közösen döntenek a további lépésekről.
Ajánlott videó
- 03:55 Visszavonul a Leicester csodaedzője, aki megmentette a Cagliarit
- 03:40 Háromszoros török túlerő ellen harcoltak az erdélyiek
- 03:33 Varga Barnabás idén is duplázott az NB I-es díjátadón
- 21:46 Két kapusa is otthagyja a ZTE futballcsapatát
- 21:24 A nap legfontosabb hírei - 2024.05.21.
- 21:23 Kirabolta a bérelt házát a nyomtalanul eltűnt teniszező
- 20:56 Egy év után kirúgta edzőjét, Mauricio Pochettinót a Chelsea
- 20:54 Gyorsan halad a Zsidónegyed legveszélyeztetettebb műemlékeinek felújítása
- 20:15 A Vajdaságban már halálos áldozata is van az ítéletidőnek
- 20:13 Majka 80 millió forintot vett ki a cégéből osztalékként
- 19:51 Megvédte címét és az örökrangsor élére állt a Ferencváros (is).
- 19:34 Cannes: Ezen az elcseszett világon már csak a csoda segíthet
- 19:30 „Büszkeséggel tölt el, hogy tovább nőhet a virágoskert, amit ezentúl más locsolgat”
- 19:28 Magyar Péter a vitáról: Szégyellje magát mindenki, akinek ehhez köze van
- 18:56 Megmentik az enyészettől az abonyi Sivó-kúriát
- 15:54 Valami nem stimmel Rubint Réka és Schobert Norbi szentképes, rózsafüzéres fotóján
- 15:36 Másodfokú riasztást adtak ki heves zivatarok miatt
- 21:23 Kirabolta a bérelt házát a nyomtalanul eltűnt teniszező
- 15:08 Lázár szerint lehet, hogy Magyar Péter miatt lesz újra Fidesz-kétharmad
- 13:38 Hat influenszer, köztük Dancsó Péter és Fördős Zé ellen indított eljárást a GVH
- 12:51 Az eddigi legintenzívebb zivataros idő jön
- 18:54 Újabb részletek derültek ki az iráni elnök helikopterbalesetéről
- 15:13 5 gyerekével és egy fantasztikus bajusszal lépett a cannes-i vörös szőnyegre Kevin Costner
- 13:00 Légörvénybe került egy Boing 777-es, egy ember meghalt
- 11:37 Változnak a kerítés építésének szabályai, szigorít a hatóság
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!