A győriek sikerét válogatott játékosaik szállították, az első félidőben Tóth Rajmund 16 méterről lőtt kapura, ezt nagy vetődéssel hárította még Szappanos Péter, de a kipattanóra lecsapott Vitális Milán és a kapuba lőtt. Térfélcsere után már előkészített a válogatott középpályás, az ő szögletét vette le Csinger Márk, majd közelről a hálóba lőtt.
Nem tudott ritmust váltani a Puskás Akadémia, aminek meg lett a böjtje, ugyanis a 67. és a 69. percben is gólt lőtt az ETO, Nadir Benbuali után Nfansu Njie is gólt szerzett. Az eredményt csak a hosszabbításban tudta kozmtikázni a csereként beállt Magyar Zsolt.
Győzelmével az ETO hat pontra növelte az előnyét a címvédő Fradival szemben, de két mérkőzéssel többet játszott. Az FTC pénteken késő este fogadja a Diósgyőrt, kedden a Puskás Akadémiát látja vendégül, egy héttel később pedig Győrbe utazik, egy potenciálisan bajnoki címről döntő rangadóra.
