Belföld választás 2026

Visszalépett Czeglédy Csaba, a DK szombathelyi jelöltje

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu
Czeglédy a hatodik visszalépő a DK-nál.

Néhány perccel a négyórás határidő előtt visszalépett a jelöltségtől Czeglédy Csaba.

Meghoztam életem talán egyik legnehezebb döntését: városunk érdekében kiszállok az országgyűlési versengésből. Teszem ezt kényszerből, jobb meggyőződésem ellenére

jelentette be Czeglédy, aki a Demokratikus Koalíció támogatásával független jelöltként indult volna a Vas 1-es, szombathelyi kerületben. Továbbra is úgy gondolja, ő lett volna a legalkalmasabb a térség képviseletére, azonban „a Fidesz által teremtett torz, a jogállamot csúfoló választási rendszer” miatt nem maradt más lehetősége, mint az, hogy kiszáll a versenyből.

A belső kényszer pedig az, hogy én nem tudnék azzal a tudattal együtt élni, hogy fideszest segítek győzelemre. A Fidesz annyi mindent elvett tőlem az elmúlt tizenhat évben: a becsületemet nem tudta. A becsületemet nem adom

– mondta.

Czeglédy listán a Demokratikus Koalíció listájára fog szavazni, mert „nagy tragédiának tartaná, ha a baloldali és liberális értékeknek nem lenne a parlamentben képviselete”. Támogatóit arra kérte, egyéniben szavazzanak a legjobb meggyőződésük szerint, vagyis nem állt be a tiszás Rápli Róbert mögé.

Nem Czeglédy az első visszalépő a DK-nál. Először Kopping Rita jelentette be visszalépését Kecskeméten a Tisza Párt jelöltje javára, őt ezért kizárták a DK-ból. Aztán viszont Dobrev Klára újabb három DK-jelölt esetében maga közölte ugyanezt:

  • Budapest 6-ban Komáromi Zoltán léptették vissza,
  • Budapest 8-ban Ternyák Andrást,
  • Nógrád 1-ben Godó Beatrixot.

Ezután a dunaújvárosi jelölt, a korábbi párbeszédes Szabó Zsolt is visszalépett az országgyűlési választástól a tiszás Nagy Ervin javára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik