A stratégiai olajtartalékhoz hozzá kellett nyúlni, mondta Gulyás Gergely a Kormányinfón, ennek kapcsán Orbán Viktor a kormánypárti Indexnek arról beszélt, a védett árat mindenképpen meg szeretnék őrizni, de „Zelenszkij elzárta a Barátság kőolajvezetéket”. Az amerikai olajmegállapodásról – 500 millió dollár értékű nyersolaj vételéről – a kormányfő elmondta, ezt Donald Trumppal korábban kötötték meg, ennek célja a források diverzifikációja.
Utoljára 2002-ben indult nyílt kampányfórumokra, vetette fel a műsorvezető, de Orbán szerint 2006-ban is csinált ilyet. A mostani országjárásának oka a politikus szerint az, hogy belépett a digitalizáció a politikába, az ellenfeleik pedig ezen a résen keresztül támogatottságot építettek fel, és ezt ellensúlyozni kellett. A csendes többséget megfélemlítik a digitális térben, nekik hangot kellett adni – mondta Orbán. Szerinte a Meta őket letekeri, ellenfeleiket feltekeri, ezért vannak jobb számai Magyar Péternek a Facebook-interakciókban. Azt mondta, hogy a technológia oldaláról van egy komoly fenyegetés a demokráciára nézve.
A 16 év sikere a munkaalapú gazdaság, jelentette ki. A kudarcokról nem akart beszélni, mert az az ellenfele dolga.
Egy pénzért két melót nem vállalok
– mondta.
A magyar gazdaság megrekedt, állóvízben van, mondta a műsorvezető, mire Orbán kifejtette, a háború blokkolja a növekedést, és ezért okkal van igazságtalanságérzése mindenkinek. A kormány is rengeteget melózott – tette hozzá. Szerinte csak a növekedés felől igaz, hogy áll a gazdaság, de a növekedés csak eszköz, a cél, például a minimálbér emelése megtörtént, mint ahogy a fix 3 százalékos kamatozású hitelek is ide sorolhatók. A nagy céljait tekintve ment előre Magyarország – közölte.
Az EU-s fejlettségi átlag 70 százalékánál vagyunk, mire a kormányfő azt mondta, hogy ott nincs fix 3 százalékos otthonteremtési hitel a fiataloknak, és a minimálbér-emelésben sem tudnak olyan szép számokat mutatni, mint mi (arra nem tért ki, hogy Nyugaton milyen minimálbérek vannak).
Arra a látszólagos ellentmondásra, hogy miért vádolja tapasztalatlansággal az ellenzéket, miközben a Patrióták európai előretöréséért szorít, Orbán azt mondta, a nagy részük már gyűjtött össze kormányzati tapasztalatot, olyan „harcosokat” ajánlanak Európa megváltoztatására, „akik szagoltak már puskaport”.
Orbán azt mondta, személyesen senki sincs vele rossz viszonyban Brüsszelben, vele mindig lehet tárgyalni. „Le akarnak minket nyomni, az nem fog menni. Nálunk van megegyezési szándék, náluk nincs. Majd lesz.”
Azt kizártnak tartja a miniszterelnök, hogy kicsavarják a kezéből a vétó eszközét.
Szóba került az is, hogy Trump kiléptetheti az USA-t a NATO-ból: Orbán szerint Magyarországnak érdeke annak a helyzetnek a fenntartása, amelyben az amerikaiak a szövetség tagjai. „Én NATO-párti vagyok.”
Az Orbán szerint kétségkívül igaz, hogy most lát először mindenki egy olyan helyzetet, amikor az aktuális amerikai vezetés azt vallja, hogy a világrendszer ellentétes az amerikai érdekekkel. Ilyen nagyon régen történt, Orbán ilyet most lát először, ez új fejlemény, nincs tapasztalatuk arról, hogy ez a folyamat hogyan zajlik.
Sorban állnak a nyilvánosság elé a fegyveres szervek emberei: Orbán szerint
biztos nem véletlenül van ez így, valaki összehangolta.
„Pont azt mondják, amit a legnagyobb ellenzéki párt mond: hogy nem működik jól a magyar állam. Ez egy kampány. Nem zárom ki, hogy van mögötte titkosszolgálati szál” – mondta Orbán, aki szerint ezt a választások után ki kell vizsgálni.
Bűncselekményt követtek el azok, akik nyilvánosságra hozták a telefonbeszélgetését az orosz elnökkel, mondta Orbán, hozzátéve, hogy modern világban vagyunk, telefonon keresztül zajlik a kommunikáció, ám a miniszterelnök személyesen egyeztet, ha „élet-halál kérdésről van szó”.
A Putyinnal való beszélgetése Orbán szerint nem titkosított vonalon zajlott, mert nem mondott semmi olyasmit, amit a nyilvánosság előtt nem vállalna.
Szóba került a csádi misszió is: Orbán szerint a fiára ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint bármilyen másik katonára. Amikor a misszió tervezése zajlott, századosi rangban szolgált, így döntési helyzetben nem volt, 50 százalékos veszteségaránnyal pedig az ország történetében semmilyen akciót nem terveztek, ez szerinte nonszensz.
Orbán szerint nem a miniszterelnöki poszt lesz az ország legirigyeltebb állása a következő ciklusban.
Április 12-én arra számít, hogy
sok pezsgőt fognak inni.
