Kultúra

Meghalt Czigány György, a Ki nyer ma? műsorvezetője

Czigány György
Bruzák Noémi / 24.hu
Czigány György
Bruzák Noémi / 24.hu
A legendás rádiós kilencvennégy éves volt.

Kilencvennégy évesen meghalt Czigány György József Attila- és Erkel Ferenc-díjas költő, író, érdemes művész, a Ki nyer ma? műsorvezetője. A hírt családja közölte az MTI-vel.

Az 1931-ben született Czigány korán érdeklődni kezdett az írás iránt, mindössze tizenöt éves volt, amikor megnyerte a Zászlónk című katolikus ifjúsági folyóirat novellapályázatát. Bár írónak készült, a kor politikai légköre miatt pályája elején a zene felé fordult. A Zeneakadémián zongoraművészként diplomázott, többek közt Kadosa Pál tanítványa volt. Éveken át orgonistaként, valamint kórusvezetőként szolgált a Krisztinavárosi templomban.

A szélesebb közönség számára a Magyar Rádió munkatársaként vált országosan ismertté. Nevéhez fűződik a legendás, 1969-ben indult Ki nyer ma? – Játék és muzsika tíz percben című műsor, de alapítója volt a Bartók Rádió Muzsikáló reggel című adásának is. Beszélgetőtársa volt a korszak legnagyobb szellemi óriásainak, többek között Szent-Györgyi Albertnek, Kodály Zoltánnak és Pilinszky Jánosnak.

Később a Magyar Televízió zenei főosztályát vezette, ahol olyan emlékezetes műsorokat fémjelzett, mint a Csak a derű óráit számolom.
Pályafutása során a zene és az irodalom kettőssége határozta meg életét. Számos verseskötete és prózai műve jelent meg, utolsó gyűjteményét 2020-ban adta ki. Hitt abban, hogy a vers és a zene a létezés legfontosabb kérdéseire ad választ.

Munkásságát a szakma és a közönség is nagyra értékelte: elnyerte a Joseph Pulitzer-emlékdíjat, a Prima Primissima díjat, valamint a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik