Tarjányi Péter: Ha a helyzet valóban súlyos, a miniszterelnöknek kötelessége tájékoztatni az induló pártok vezetőit
Tarjányi Péter szerint néhány alapvető nyomozati lépés elegendő lenne annak megállapítására, hogy a Szerbiában történt eset valódi támadási kísérlet volt‑e, vagy csupán kampánycélú kommunikáció. A biztonságpolitikai szakértő hétfői Facebook-bejegyzésében úgy vélte, a helyszíni szemle és az első vizsgálatok már pontos képet adhatnak arról, mi történt a vezetéknél, így ezen a ponton már nem találgatni kell, hanem szakmai tényeket kellene közölni.
Ha a helyzet valóban súlyos, és nem egy kommunikációs történet, akkor kampány ide vagy oda – a miniszterelnöknek kötelessége tájékoztatni az induló pártok vezetőit.
Ennek számtalan módja van.
Személyesen.
Zárt egyeztetésen.
Vagy akár egy biztonságos konferenciabeszélgetésen.
Mert ilyenkor nem egymás ellen kell politizálni, hanem az országért kell együtt gondolkodni.
Ilyen esetben szerinte nem egymás ellen kell politizálni, hanem közösen gondolkodni az ország érdekében. Ez azért is lényeges, mert így minden politikai szereplő azonos információt kapna, elkerülve a félremagyarázásokat, és mindenkinek egyértelműen állást kellene foglalnia, nem lehetne kibújni a felelősség alól.
Tarjányi úgy látja, egy ilyen helyzetben az is kiderülne, ki mennyire bizonyul valódi, komoly szereplőnek egy válság során, mert ilyenkor nem a szavak, hanem a viselkedés számít. A végén azt a kérdést is feltette, hogy a kormány vajon megteszi‑e a nemzetközi protokoll szerinti lépéseket.



