Nem nő az adóügyek elévülési ideje mivel a pénzügyminiszter nem terjeszti a kormány és az országgyűlés elé azt a javaslatát, amely egységesítené és 5-ről 8 évre emelné az adómegállapítás és végrehajtás elévülési idejét - mondta Máté Dániel az MTI-nek. A Pénzügyminisztérium szóvivőjének szavai szerint László Csaba az elmúlt napok szakmai egyeztetésein meggyőződött arról, hogy a vállalkozások, az adótanácsadók és könyvelő-szakma képviselői a rendelkezés eredetileg elképzelt életbe lépéséig nem tudnának felkészülni egy ilyen értelmű jogszabály módosításra. Ezért ezt a javaslatot kiemelte a kormány, illetve az Országgyűlés elé terjesztendő adóügyi törvénycsomagból - tette hozzá a szóvivő. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a Pénzügyminisztérium nem tett le arról, hogy a jövőben összehangolja az adó megállapításhoz és végrehajtáshoz való jogok elévülési idejét, mert ezek eltérő volta bonyolulttá teszi a jogalkalmazást.
Ajánlott videó
- 22:04 A kiállítás után a Vasas két látványos góllal megtörte a Honvédot
- 21:57 Szijjártó: A magyar elnökség legfontosabb célja a bővítés felgyorsítása lesz
- 21:17 A kisvárosi NB I alkonya lehet a Mezőkövesd és a Kisvárda búcsúja
- 21:06 Kisorsolták a főpolgármester-jelöltek szavazólapi sorrendjét
- 21:01 A nap legfontosabb hírei - 2024.05.06.
- 20:31 A 84 éves Chuck Norris videón mutatta meg, ha úgy van, még lóra pattanva közlekedik farmján
- 20:18 Sportszerű gesztust tett a Real Madrid a kiesőjelölt felé
- 20:03 Egy év a korona alatt – 12 fontos dolog, ami a Károly koronázása utáni évben történt
- 20:00 300 férfival feküdt le egy év alatt, az anyja büszke rá
- 20:00 Miért kezeli úgy a sajtót a magyar edző és játékos, mintha egy ötéveshez beszélne?
- 19:31 Akkora eső van Texasban, hogy az árvíznek halálos áldozata is volt
- 19:17 Zalatnay Sarolta a nyugdíjáról: 60 ezer forint nem sok mindenre elég
- 19:14 Leadta a hiányzó ajánlásokat Juhász Péter
- 19:12 Ismét Friedrich Merz lett a német kereszténydemokraták vezetője
- 19:01 Űrtechnológiai gyártóközpont épül Martonvásáron
- 10:06 Magyar Péter: Orbán Viktor kétezer embert állított rám
- 11:26 Szerdától megint csökkennek az üzemanyagárak
- 07:04 Kétharmados elégedetlenséget, hárompárti parlamentet mért a Publicus
- 08:36 Videón, ahogy egy családjával lévő nő lazán lenyúl egy teli pénztárcát a komáromi gyógyfürdőben
- 17:03 Kalapács lendítéssel fenyítette be a felbőszült taxis a neki bemutató biciklist
- 14:15 Magyarország egyedül maradt, a lengyelek elleni hetes cikkes eljárást lezárják
- 07:54 Kétszer mondta el szóról szóra ugyanazt a felszólalást a parlamentben a fideszes Halász János
- 11:01 Nagy kormányzati beavatkozás jön a gyógyszertáraknál - mi lesz a betegekkel?
- 08:22 „Végre kimondja valaki, hogy Orbán és Gyurcsány egy brancs”
- 07:05 Next Top Model Hungary: A zsűrit is megosztotta, hogy két versenyző nem volt hajlandó levetkőzni az aktfotózáshoz
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!