Világszerte több százezren tüntettek a hét végén a tervezett iraki háború ellen. A legnagyobb megmozdulásra szombaton London belvárosában került sor, ahol a szervezők szerint négyszázezren vonultak a miniszterelnöki rezidenciától a Trafalgar térre és a Hyde Parkba, teljesen megbénítva a közlekedést. A felvonulók nem csupán az Irak ellen készülő háborúval szemben léptek fel, hanem kiálltak a palesztinok ügye mellett és felemelték hangjukat az izraeli politikával szemben. Tüntetések voltak Róma belvárosában és több amerikai nagyvárosban is. Irakban amerikai repülőgépek tegnap három napon belül másodszor mértek csapást az ország déli részén lévő Bászra repülőterére. Eközben az amerikai és brit diplomácia által javasolt formula egyetlen hetet adna Bagdadnak a fegyverzetellenőrök feltétel nélküli visszaengedésére, és fegyveres kíséretet adna a szakértők mellé. Irak egyelőre hallani sem akar az új szabályokról, a korábbi BT-határozatok alapján azonban hozzájárulna az ellenőrök visszatéréséhez.
Népszabadság
Ajánlott videó
- 08:01 Aldisok panaszkodnak, hogy a januári béremelés ellenére kevesebbet keresnek
- 07:46 Kiderült, kik fizették eddig vissza az NKA-támogatásokat, Kis Grofo is köztük van
- 07:27 Űrcég 26 ezer literes, szivárgó tartálya fenyeget robbanással Kaliforniában
- 07:21 Trump AI-videóval szemléltette, hogy Stephen Colbertet bedobná egy szemetes kukába
- 07:06 Kigyulladt egy gárdonyi üzem hajnalban, nagy erőkkel vonult ki a tűzoltóság
- 07:05 Szigligeti Ivett Dudás Miki haláláról: Azt sem tudták megállapítani biztosan, hogy a lakásban történt-e ez az egész
- 06:55 Lakner Zoltán: Ezentúl nem lehet majd kislisszolni a válaszadás alól úgy, ahogy azt Balog Zoltán tette
- 06:43 „Lehet, hogy összeáll, kettőt bírtam megnézni” – Fábry Sándor az új Heti Hetesről
- 06:35 Strandidővel indul a hosszúhétvége
- 06:23 „Kis hangszóróból, mérsékelt hangerővel” zenét hallgatott Mick Jagger – ezer dolláros büntetés lett a vége
- 07:00 Íme a balatoni ivókutak, frissítőpontok listája
- 06:05 Lecsaptak a rendőrök a nagymamára, aki élőben gamerkedik – unokája orvosi számláira gyűjti a pénzt
- 06:00 Magyarország kincsei: Veszprém vármegye 10 páratlan csodája
- 05:45 Kvíz: a papucstól a cipőig – tudod, hogy melyik nyelvből erednek ezek a magyar szavak?
- 05:30 Kopaszodik a levendula? Két fő oka lehet
- 07:05 Szigligeti Ivett Dudás Miki haláláról: Azt sem tudták megállapítani biztosan, hogy a lakásban történt-e ez az egész
- 18:06 Nincs jó napja az FTC-nek: nagy a baj a férfi kézilabdacsapatnál
- 15:42 Ókovács Szilveszter saját költségén készíttetné el Forsthoffer Ágnesnek a házelnöki szék replikáját
- 05:45 Kvíz: a papucstól a cipőig – tudod, hogy melyik nyelvből erednek ezek a magyar szavak?
- 18:35 „A momentum megváltozott, talán visszavonhatatlanul, Ukrajna javára”
- 20:06 Lemondott Trump hírszerzési igazgatója
- 16:48 Nem az 50 méter a lényeg – fontos félreértéseket tisztázott a szakember a fúrt kutakkal kapcsolatban
- 07:06 Kigyulladt egy gárdonyi üzem hajnalban, nagy erőkkel vonult ki a tűzoltóság
- 20:20 Lannert Judit vizsgálatot rendelt el egy állami tankönyvellátó cég keretszerződése ügyében
- 16:08 A nyugdíj- és adóreform a legfőbb vitás pontok az uniós források hazahozatala körül
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
