Munkám jelentős része arról szól, mitől válik ismét egészségessé egy beteg kisgyerek. Csakhogy az ideális működéshez már gyerekkorban is (sőt, gyermekkorban még inkább) hozzátartozik a lelki egészség is.
Egy gyerek, ha testileg egészséges, akkor kíváncsi a világra, minden érdekli, hiszen az a legfőbb feladata, hogy minél több ismeretre tegyen szert.
Ehhez képest sok szülő érkezik azzal a panasszal, hogy a gyereke motiválatlan, nem érdekli semmi, a napjait a számítógép előtt tölti.
Megjegyzem, valakinek engedélyeznie kell a számítógép- és a mobiltelefon-használatot.
S bizony a telefont, a PC-t sem a gyerek vásárolja meg, a képernyőidő limitálása sem az ő feladata, a gyerek motiválása pedig kifejezetten a szülő dolga.
A motiváció, ahogy tanultuk, nem más, mint belső hajtóerő, mely cselekvésre ösztönöz, irányt szab a viselkedésünknek, energiát biztosít céljaink eléréséhez. Nemcsak a teljesítményt növeli, hanem kulcsfontosságú a személyes fejlődés szempontjából is.
Igen ám, de hogyan motiválható egy kisgyerek, hogyan segíthető abban, hogy meglelje a maga útját, és ott kiteljesedjen?
Aztán: mutatni kell neki lehetséges utakat, egyúttal határokat kell húzni. Egyik sem sikerülhet tökéletesen, szerencsére jó sok év áll rendelkezésünkre, vagyis van mód javítani azt, ami nem tökéletes.
Számunkra sem haszontalan a folyamat, hiszen a legtöbbet a saját gyerekeink tanítják nekünk az életben.
S hogy néz ki mindez a gyakorlatban? Hogy néz ki a gyereknevelés?
Ha mondod, nem csinálja, nem hiszi. De, ha csinálod, leutánoz, szerencsés esetben beépíti a tudást. A jót és a rosszat is. Hogy konkrét példával illusztráljam: a „ne dohányozz, fiam!” mondat semmit sem ér, ha apuka, anyuka cigivel a kezében dörgedelmezi.
Ha szeretet van, minden megoldhatóvá válik.
A szeretet türelmet és kitartást jelent, nem pedig erőszakot, háborúzást. Családon belül és nagyobb egységek tekintetében egyaránt.
A „megőrülök ettől a gyerektől, ettől a helyzettől” hozzáállás biztosan nem visz jó felé.
Hiszek a tiszta, érthető elvárásokban, egymás meghallgatásában és a jobbító szándék győzelmében. Gyereknél, felnőttnél egyaránt.
A rendelőben is akkor tudok hiteles lenni, ha találok példát – leginkább a saját életemből –, melyet a szülők fel tudnak használni.
Elmesélek egy ilyet.
Szülői értekezletre ment az édesanyám. Izgultam. Nem mintha attól kellett volna tartanom, hogy rosszat mond rólam a tanító néni, hanem hogy anyu kellően meg lesz-e elégedve a hallottakkal.
Azt mondta anyu:
Ha megdicsérnek, Anduka, kihúzom magam. De ha panasz lesz rád, egészen kicsire kell majd összehúznom magam.
Lestem, mikor ér már haza, és boldoggá tett, amikor azt láttam, hogy magát kihúzva lép be az ajtón.
Később visszatérő játékaink egyike lett ez a testtartásos móka.
Motiváció ez is a maga módján.
Szóval a lényeg: minden gyerek életében legyen sport, zene- vagy nyelvtanulás, festészet, szobrászat, tánc, bármi, amit az önmagáért való élvezettől vezérelve csinál. A mi dolgunk annyi, hogy ehhez lehetőséget biztosítsunk.
