Belföld

Hadházy már össze is szedte a kétmillió forintot, ennyivel bírságolta meg őt Kövér László

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu
Gyorsan ment.

Cikkünk frissült!

Nagyon hálás vagyok! Önöknek köszönhetően már össze is jött a beteg lelkű házmester által önkényesen és teljesen törvénytelenül kirótt büntetés összege is.

– írta Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő a Facebookon. Szerinte a követői által kapott adományok azt bizonyítják, hogy vannak, akik számára fontos politikai munkát végez. Hadházy korábban azt írta,

Sajnos még egyszer a segítségüket kérem: a beteg lelkű Kövér László újból kétmillióra büntetett

– kezdte Facebook-posztját a független országgyűlési képviselő, aki azért nem jelent meg a parlament szavazásán, mert a bírósági idézésnek megfelelően elment az ellene indított rágalmazási per tárgyalására.

Hadházy Ákos azt állítja, hogy előzetesen jelezte a bíróságnak, hogy aznap szavazásuk van, de azt válaszolták, hogy a tárgyalást mindenképpen megtartják. Azt gondolta, így igazoltan maradhat távol az országgyűléstől, ám Kövér László, az országgyűlés elnöke nem fogadta el a távolléti kérelmét és megbüntette.

Bevallom, alábecsültem Kövér elvtársat, azt hittem, ekkora g.ciségre még ő sem vetemedik

– írta.

Nagyon szégyellem, de még egyszer kérem a segítségüket azért, hogy ez a beteg lelkű ember ne vigyoroghasson a bajsza alatt. Természetesen kétmillió forint nagy pénz, csak az segítsen, akinek ez tényleg nem okoz gondot. Kövérnek pedig küldtem egy e-mailt arról, hogy a kétmillióját helyezze el az ánuszában

– zárta a posztját Hadházy, majd leírta a bankszámlaszámát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik