Gazdaság

Luxusgéppel utazott Izraelbe Nagy Márton delegációja – megtagadták az adatok kiadását

Getty Images
Getty Images
A nemzetgazdasági miniszter és delegációja Izraelbe repült különjárattal január 11-én. A csapat egy Bombardier Challenger 3500-as magánrepülővel utazott (OE-HOZ), melyet korábban Mészáros Lőrinc is használt. A repülőgépbérlés és a szállás költségeivel kapcsolatban az Átlátszó közérdekű adatigényléssel fordult a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz, de hiába.

A tárca először 15 nappal meghosszabbította a 15 napos válaszadási határidőt, majd, annak letelte után, a törvényi határidőt jelentősen túllépve, csupán annyit közöltek, hogy nem a minisztérium bérelte a repülőgépet. A delegáció tagja volt a 4iG csoport több képviselője, köztük Jászai Gellért is, de a cég állítása szerint nem ők fizették a miniszter útját. Az oknyomozó portálnál úgy döntöttek, hogy adatpert indítanak az ügyben.

Maximális kényelem akár 10 utasnak

Nagy Márton és delegációja 2026. január 11-én, vasárnap utazott Budapestről az izraeli Tel Avivba, ahonnan a másnapi tárgyalásokat követően, január 12-én kora este tértek vissza Budapestre.

A repülőútra Nagyék egy 2024-es gyártású, újonnan 9,6 milliárd forintot érő Bombardier Challenger 3500-as luxusgéppel mentek, amelyet – mint arra a cégcsoport közleményéből és a minisztérium válaszából következtetni lehet – a 4iG csoport bérelt.

Az OE-HOZ lajstromjelű szuperközepes méretosztályú, csúcskategóriás üzleti repülőgép valós tulajdonosa nem ismert, de annak az osztrák AvconJet nevű cégnek a kezelésébe tartozik, amelyet több NER-közeli vállalkozó által használt repülőgép üzembentartójaként ismerhettünk meg az elmúlt években. A luxusjet – az eddigi tapasztalataink alapján – egy szűk magyar vállalkozói kör rendelkezésére állt az elmúlt másfél évben, és nem volt fellelhető egy magánrepülős utakat közvetítő cég kínálatában sem.

Az ugyanilyen típusú privát jetek bérleti díja 5–7 ezer dollár, azaz 1,7–2,3 millió forint óránként.

Nagy Mártonék januári, oda-vissza összesen 6 órás izraeli útja ennek alapján körülbelül 10–14 millió forintos költséget jelenthetett. Ehhez pedig még hozzáadódik a jet leszállási és parkolási díja, valamint a személyzet szállásköltsége is.

Az OE-HOZ utasai a repülőgéposztály legokosabb megoldásait kapják a gyártó leírása szerint. Ez többek közt hangvezérlésű utasfülkét és forradalmian új Naugen-üléseket jelent a high-tech multimédiás berendezések és a drót nélküli eszköztöltő, valamint kapcsolódási lehetőségek mellett. Az akár 10 utas számára is kényelmes utazást biztosító privát jet 980 km/órás utazósebességre képes, és több mint 6200 km a hatótávolsága.

Mészáros Lőrinc is használta már

Az Átlátszó 2024 szeptemberében vette észre, hogy a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó helikopter (OE-XWY) már nemcsak a vállalkozó által akkor rendszeresen használt OE-HUG lajstromjelű repülőgéppel van kapcsolatban, hanem az azonos márkájú, de modernebb Bombardier Challanger 3500-as típusú, OE-HOZ lajstromjelű privát jettel is.

Azt is kiderítették, hogy Mészárosék helikoptere együtt jött haza Bécsből az osztrák AvconJet által üzemeltetett repülőgép első Magyarországra érkezésekor, majd az első Budapestről induló útján a luxusjet a Mészáros-érdekeltségű Rose d’Or luxus jachthoz repült. A gépet egyébként Mészárosék csak átmenetileg használták 2024 nyarán.

Késve és hiányosan válaszoltak az adatigénylésre

Az izraeli úthoz kötődő repülőgépbérlés és a kinti szállás költségeivel kapcsolatban az Átlátszó január 23-án közérdekű adatigényléssel fordult a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz. A tárca március 13-án küldött választ, amelyben csupán egyetlen témára, a különjáratú repülőgép bérlésére reagáltak. Azt közölték, hogy nem a minisztérium bérelte a luxusrepülőt, ezért nem rendelkeznek adatokkal sem a bérleti díj, sem az utazásszervező cég kapcsán.

Ugyanakkor egyáltalán nem közöltek adatokat a repülőút költségeiről. Miután az adatigénylésben kért többi adat – mint például a miniszter szállásköltsége, a delegáció létszáma és tagjai, a hivatalos program kezdete – a minisztérium véleménye szerint nem tartozik a közérdekű adatok körébe, azok kiadását megtagadta Nagy Márton tárcája.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik